Szeptember 2-án, vasárnap este indult az RTL Klub vadonatúj, saját fejlesztésű nagyszabású showműsora, a Szenzációs Négyes. A műsorban négyfős, sztárokból álló csapatok versenyeznek egymással olyan feladatokban, melyekben otthonosan mozognak, és olyanokban is, melyekben még sohasem láthattuk őket. A hírességek közös produkciók mellett egyéniben is megcsillogtatják tudásukat. A Szenzációs Négyes azonban nem hoz jó nézettséget, hétről hétre csökkennek a számai, és ennek tetejében a napokban a műsor egyik versenyzője balesetet szenvedett a próbán.

Az Oltári csajokból ismert Michl Juli, aki most a Szenzációs Négyes 20+-os csapatának tagja, a hétfői próbán sérült meg. Rosszul lépett, visszahajlott a lábfeje, ami meg is reccsent. Este jegelte, de másnapra rosszabbodott a helyzet: “Már rá sem tudtam állni, ezért úgy döntöttem, bemegyek a kórházba. Ott megröntgeneztek, és kiderült, hogy eltört egy csont, ráadásul két helyen. Most egy hétig fekvőgipszben leszek, utána öt hét járógipsz következik” – nyilatkozta a színésznő a Blikknek.

Michl Juli tavaly az Oltári csajok forgatásán is megsérült, akkor az egyik, a lovardában forgatott jelenetben lépett a ló a lábára. Erről a sorozat három főszereplőjével készült közös interjúban mesélt nekünk a színésznő. Mivel a mostani sérülés miatt gipszet kell viselnie, nem fogja tudni megcsinálni a gyakorlatot a vasárnap esti adásban: “Ami a probléma, hogy ezt a produkciót hetek óta gyakoroljuk, mert nagyon nehéz, akrobatikus táncot adtunk volna elő Szalay Bencével. Nem tud egy-két nap alatt beugrani helyettem valaki, viszont, ha kimarad egy produkcióink, pontokat vesztünk és kieshetünk. Nem tudom, mi lehetne a megoldás” – mondta a Blikknek Michl Juli, akit jövőre A Tanár második évadában is láthatunk majd. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban