A Keresztanyu januári debütálása után a 20:10-es időpontban még remek számokat hozott. Az elmúlt másfél-két hétben azonban folyamatosan későbbre pakolták, a múlt héten már többször csak 20:30-kor kezdődött. Valószínűleg az egyre előnytelenebb indulás miatt a sorozat számai folyamatosan csökkennek, bár továbbra is a legnézettebb tartalom, a múlt héten már többször kikapott a saját idősávjában Exatlontól. Feltételezhetően ezt látva, az RTL Magyarország most egy nagy műsorváltozással az eddigiekhez képest teljesen ellentéteset lép és az eredeti időpontjánál is korábbra rakja a Keresztanyut, mely minden esti programot érinteni fog.

A Fókusz ugyan marad 18:50-kor, de mától jelentősen rövidebb, bruttó (reklámokkal együtt) másfél óra helyett, csak 60 perces lesz. A Keresztanyu a múlt heti, 20:30-as valós kezdése helyett, 35 perccel korábbra kerül és mostantól már 19:55-kor látható lesz. A New Amsterdam ugyanennyivel kezdődik majd előbb és 21:45-ről 21:10-re kerül. Az amerikai sorozatnál ettől a héttől, egy korábban már bejelentett változás, hogy nemcsak hétfőtől-csütörtökig, hanem már pénteken is képernyőre kerül. A késő esti Barátok köztöt pedig emberibb időpontban, 22:50 helyett 22:20-kor fogják sugározni. Az idei évben az előbbi széria gyenge-közepes, az utóbbi pedig katasztrófális számokat produkált, így nagy kérdés, hogy a korábbi, erősebb sávokban hogy állják meg a helyüket.

A január 4-ei új műsorrendek óta a TV2 lett a legnézettebb csatorna, négyszer annyi hétköznap estét nyert, mint az RTL Klub (és mindhárom januári hetet is behúzta). A változás után nem valószínű, hogy az RTL Klub főműsoridős (19-23 óra) helyzete javulna, itt a SorozatWiki szerint a Fókusz normálisabb műsoridejével és a Keresztanyu korábbi kezdésével ezen produkció nézettségének növelésére lehet csak esély.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban