Két sikeres Survivor év után 2019-ben az előzetes bejelentéssel ellentétben végül nem forgatott új évadot az RTL Magyarország, ugyanis Istenes Bence nem vállalta a házigazda szerepét. Idén januárban derült ki, hogy 2020-ban egy hibrid verzióval tér vissza a műsor az RTL Klubra, melyben a játékosok fele ismert, fele pedig civil játékos lesz. Új házigazdát is találtak a Survivornek, Éjjel-Nappal Budapest Joe személyében. A koronavírus terjedése miatt azonban veszélybe került a reality új évada.

A forgatás helyszínén a Fülöp-szigeteken viszonylag sokáig nem volt erőteljesen jelen a koronavírus, de az utóbbi időben ott is intenzívebben terjedni kezdett. Néhány napja egy hónapra lezárták a szigetország fővárosát, Manilát, mely szinte lehetetlenné tette az utazást. Ezek fényében, nem meglepő módon az RTL Magyarország hétfőn este bejelentette, hogy a produkciót gyártó Paprika Studios-szal közösen úgy ítélték meg, hogy a Fülöp-szigeteki forgatás nem megvalósítható. Így 2019 után 2020-ban sem lesz Survivor az RTL Klub képernyőjén.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés