.

Az Ízig-vérig konyhájában jártunk - beszámoló a VIASAT3 új sorozatának forgatásáról

Írta: RaulReal | 2019. április 01. 19:30
A Társas játékot, a Valami Amerikát és a Kincsem filmet jegyző Herendi Gábor és egy fiatal tehetség, Szilágyi Fanni rendezésében mutatkozott be március 25-én, este 21:00-kor a VIASAT3 újdonsága, az Ízig-vérig. A produkció teljes egészében magyar vállalkozás, a Paprika Studios és a csatorna fejlesztése. A főszerepeket Gryllus Dorka és Simon Kornél alakítják, akiket a pilotban egy frissen elvált házaspárként ismerünk meg. A sorozat egy megcsalással kezdődik, melyet követően vetélkedés indul kettejük között a konyhában. A SorozatWiki stábja 2018 novemberében, a Paprika Studios és a Sony meghívására látogatott ki az Ízig-vérig forgatására, és nézhettünk be a kulisszák mögé.
Az Ízig-vérig nagy űrt tölthet be a magyar televíziózásban. Ezt lehetett megállapítani, ahogy november elején, szokatlanul jó időben érkeztünk meg a VIASAT3 újdonságának forgatására. A közönség válogathat a főzőműsorokból, hiszen ott van a Gasztroangyal, az Ide süss!, A Konyhafőnök többféle iterációja, vagy a Séfek séfe, amelyek a gasztro-fanatikusok igényeit próbálják kielégíteni. Olyan fikciós tévésorozat azonban nincsen, amely azoknak az embereknek szólna, akik szeretnek a konyhában forgolódni. Manapság, amikor a saját gyártások egyre jobb nézettséggel futnak a magyar csatornákon, az Ízig-vérig egy olyan közönséget szólíthat meg, akiket eddig elhanyagoltak. A produkciót Etyeken forgatták, ahol a SorozatWiki egy-egy külső és belső jelenet forgatását tekinthette meg. Már a helyszín szempontjából is érdekes volt megtapasztalni az Ízig-vérig felvételét, a produkció 6. részének munkálatait láthattuk, amely a sorozat fiktív éttermének, az Andrénak a konyhájában játszódott. Az étterem a Balaton-felvidéken található a VIASAT3 produkciójának története alapján, mi azonban földrajzilag nagyon messze voltunk tőle. A stábnak viszont sikerült Etyek azon részét kiválasztani a forgatáshoz, amely rendkívül hasonlított a magyar tenger környékére. Könnyű volt tehát elfeledkezni róla, hogy csak a sorozatban hullámzik pár száz méterre az Andrétól a Balaton. Az időjárás se volt mindig kegyes a készítőkkel, erről Pusztai Ferenc, az Ízig-vérig producere mesélt nekünk bővebben a forgatás egyik szünetében.
„Az Ízig-vérig egy nyári történetet mesél el, nemrég azonban olyan hidegben forgattunk, hogy reggelente legfeljebb 3-4 fok volt. Volt egy másfél-két hetünk, amikor stabilan 10 fok alatt volt a napi hőmérséklet, ez pedig az egész stábot nagy kihívás elé állította. A színészeknek külső helyszíneken kellett úgy forgatniuk, mintha 30 fok lenne éppen. Két kamerával forgatunk, rendes nagy stábbal, 50 fő dolgozott az Ízig-vérig első évadán. Két rendezőnk van, a vezető rendező Herendi Gábor, aki az első 5 részen dolgozott, az etap második feléért pedig Szilágyi Fanni volt a felelős. A Paprika Studios és Herendi részéről is szándék volt, hogy ne egyedül csinálja végig a szezont, így a célunk az volt, hogy egy női szem is bekerüljön a kreatív alkotói csapatba” – mesélte a szakember. Az Ízig-vérig a Paprika Studios saját fejlesztésű forgatókönyvéből készült. Trunkó Bence ötlete alapján olyan nagy nevek írták az epizódokat, mint Bús Gábor Olivér, Divinyi Réka és Rudolf Péter. Valamivel több, mint egy évig tartott a koncepció megszületésétől az alkotói folyamat, mire olyan állapotba került a történet, amiről a csatorna azt gondolta, hogy elkészülhet belőle a sorozat.
A helyszínen mi is meggyőződhettünk arról, hogy a Paprika Studios és a Sony mindent belead azért, hogy minőségi legyen ez a saját gyártású széria. Teljes egészében magyar ötleten alapuló sorozat ugyanis régen nem került már adásba kereskedelmi csatornán. A forgatás egy része az André konyhájában zajlott, ahol ottlétünk alatt egy izgalmas veszekedős jelenetet vettek fel. A rendezői székben Szilágyi Fanni ült, aki profin vezényelte a munkálatokat, gördülékenyen haladt Gryllus Dorka és Simon Kornél közös snittje. Megfigyelhető volt, hogy a stábtagok igyekeztek odafigyelni arra, hogy minden autentikusan nézzen ki. Fontos volt, hogy az edényekből felszálló gőz valósként hasson, de arra is ügyeltek, hogy az utolsó zöldség hova kerüljön az asztalra. Gryllus Dorkának sem okozott nagyobb nehézséget, hogy beleélje magát a szerepbe, a színésznő ügyesen forgolódott a konyhában. A legtöbb sorozatban nagyon fontos, hogy a főszereplők között legyen kémia, amikor pedig a Simon Kornél által játszott András beviharzott a helyiségbe, és leteremtette volt nejét, megbizonyosodhattunk róla, hogy az Ízig-vérig készítői jó munkát végeztek a casting tekintetében. Élmény volt látni, ahogy a színészek között izzott a levegő, és csipkelődtek egymással.
Szilágyi Fanni, a sorozat fiatal rendezője a helyszínen avatatott be minket abba, hogy milyen volt számára az, hogy az évad második felétől kezdett el aktívan együttdolgozni a stábbal, és elmesélte, hogyan készült fel erre a kihívásra. „Az első 5 részt Herendi Gábor rendezte, így amikor én beültem a rendezői székbe, már kész karaktereket kaptam. Természetesen sokszor voltam a forgatáson, mert furcsa lett volna, ha a 6. epizódtól kezdve egy szereplő például drasztikusan megváltozott volna, mert másképp értelmezem a forgatókönyvet. Megismerkedtem velük, azzal, ahogy játszották ezeket a figurákat, így ebből a szempontból könnyebb dolgom volt már.” „Az Ízig-vérig annak ellenére, hogy romantikus sorozat, nem csak nőknek szól. A főzés témája mostanra annyira globális lett, hogy igazából bárki olyat leültethet a képernyők elé a széria, aki szeret a konyhában forgolódni” – árulta el a fiatal rendező, majd abba is beavatott minket, hogy őt miért fogta meg a koncepció – „Az Ízig-vérig egy klasszikus romkom, amelyben hangsúlyosan jelen van a vidék és az urbánus hangulat. A sorozat bemutatja a Balaton-felvidéki gasztro közeg életét, illetve azt, hogy mivel jár az, amikor a budapesti gourmand hipszterek levonulnak a magyar tengerre nyáron. A produkció közege egyedi, mert láthatjuk, ahogy a főszereplők elmennek Sanyi bához a piacra az alapanyagért, közben meg úgy főznek, mint a Michelin-csillagos éttermek."
Érdekesség, hogy 2018 őszén A Tanár és az Ízig-vérig forgatása között volt időbeli átfedés, amely azért okozott nehézségeket, mert mindkét sorozatot a Paprika Studios gyártja. Magyarországon kevés a szakember és habár vannak arra próbálkozások, hogy pár hónapos képzések után több olyan tévéipari háttérmunkást termeljenek ki, akik hatékonyak, jelenleg ez az irányvonal nem működik jól. A Paprika Studios számára is kihívás volt, hogy mindkét széria stábja a lehető legjobb szakemberekből legyen összeválogatva és Pusztai Ferenc elmondása szerint ez nagy feladat elé állította a produkciós céget. Sok kompromisszumos döntést kellett meghozni azért, hogy mindkét sorozat a lehető legjobb minőséget garantálja a nézőknek. Ezzel a problémával természetesen az egész piac küszködik, kevés a szakember és kicsi ország vagyunk, így számos esetben a szakemberek időbeosztása nagyon zsúfolt a sok berendelt sorozathoz képest. Az Ízig-vérig forgatásán nem csak konyhajelenetet láthattunk, hanem egy külső helyszínen felvett, autós forgatást is. Itt egy nagyon öreg Barkasszal vettek be egy éles kanyart nagy tempóban. Az André helyszínéül szolgáló épülettől pár percet kellett utazni ahhoz, hogy elérjük a dombokra épült falu tetejét, ahol ezt a snittet felvették. Ennél a résznél kiderült, hogy a stábnak időnként komoly türelemre van szüksége, hiszen sokat kellett arra várni, hogy besötétedjen és megfelelő körülmények között lehessen felvenni ezt a mozzanatot.
A VIASAT3 új produkciójának felvételén három órát töltöttünk el. Betekintést nyerhettünk abba, ahogy egy profi hazai stáb az időjárással dacolva és a Balatontól távol forgatva is elérte azt, hogy a sorozatot a tévében nézve a magyar tengernél érezzük magunkat, a nyári melegben. Pusztai Ferenc és Szilágyi Fanni is próbált mindent megmutatni és minden kérdésünkre választ adni, amit külön köszönünk nekik! Az Ízig-vérig március 25-e óta a VIASAT3-on látható hétfőnként 21:00-kor.

hirdetés

További hírek

Kiderült, hogy lesz-e második évada a Drága örökösöknek

4 év után búcsúzik az egyik ismert magyar sorozat

Átszervezés a TV2 Csoport kommunikációjánál

Hol érdemes nézni a Trónok harca utolsó évadát?



Hozzászólások