Az HBO western sci-fi sorozatának rajongói hamarosan a valóságban is ellátogathatnak a Westworld világába, ugyanis a csatorna megépíti a kalandpark egy részét a valóságban is. Egészen pontosan Sweetwater városa elevenedik meg, ez az a hely, ahol leszállnak a vonatról a vadnyugatra látogató emberek. Több, a sorozatból ismert helyszín bejárható lesz, így a Coronado Hotel és az a szalon is, ahol Maeve prostituáltként töltötte tudatlan hétköznapjait. Igazán nagy élményt kínál az HBO a rajongóknak, a Texasban található Austin mellett áll majd a Westworldből ismerős város, többek között cowboy kalapot is kapnak a látogatók.

Mindemellett a vadnyugati kalandparkban a sorozatból ismerős androidok is feltűnnek a tervek szerint, őket színészek fogják játszani. Természetesen a hostokkal testi kapcsolatba nem lehet majd kerülni, illetve egyéb fizikai kontaktus is tiltott lesz. Remélhetőleg senki nem ragadtatja el magát túlságosan a látottaktól. A látogatók megkóstolhatnak a western világhoz kapcsolódó ételeket és italokat is, simogathatnak lovakat, illetve a sorozathoz kapcsolódó rejtélyeket is kibogozhatnak. Az esemény március 9-től 11-ig fog tartani, melyre már elő lehet regisztrálni.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

hirdetés