A nyár utolsó hónapjában, augusztusban sincsen megállás a magyar HBO GO-n, az online videotár most már több, mint 7000 órányi tartalommal várja a nézőket. Ezúttal is több sorozatos újdonság érkezik, többek között a J. J. Abrams nevéhez fűződő, hátborzongató Lovecraft Country, az X-Men világában játszódó Légió harmadik szezonja, illetve egy vadonatúj, izgalmas kémthriller is felkerül a kínálatba.

Az első jövő havi újdonság, A keselyű három napja már augusztus 2-án felkerül az HBO GO-ra, melynek rögtön a teljes, 10 részes első évada elérhetővé válik. Az alkotás James Grady kémthrillerjén és az azonos címmel kiadott 1975-ös filmklasszikuson alapszik. A történet középpontjában egy fiatal CIA-elemző, Joe Turner áll, aki idealistaként úgy gondolja, hogy képes belülről megújítani a céget. Joe azonban egy napon szörnyű terv nyomaira bukkan, irodája ellen pedig brutális merényletet követnek el. Így a férfinak menekülnie kell és nem bízhat többé senkiben.

hirdetés

Augusztus 7-én egy különleges széria, az Otthon is megérkezik az online videotárra. A produkció Finnországban játszódik és a koronavírus-járvány ideje alatti, különféle emberi sorsokat mutatja be. A szériát hét finn filmrendező készítette, akik azt igyekszenek minél pontosabban ábrázolni, a civilek hogyan élték meg a hirtelen jött bezártságot. Azok számára, akik könnyedebb kikapcsolódásra vágynak, jó választás lehet a teljes évados premierek közül a Vagy így, vagy úgy, mely az HBO Espana és az HBO Europe közösen készített sorozata, mely madridi fiatalok kalandos hétköznapjairól szól.

A megtörtént esetet feldolgozó Méltóság című 8 részes újdonság is teljes évados premierrel érkezik meg augusztus 14-én az HBO GO-ra. A produkció középpontjában egy korábbi náci katona, Paul Schaefer áll, aki beteges kultuszt alapított Chilében. Egy kisvárosban a férfi által vezetett szektában évtizedeken keresztül kínoztak meg felnőtteket és gyermekeket egyaránt. A történet egy elszánt szövetségi ügyészről szól, aki kitűzi céljául, hogy a vezetőt lecsukassa. Augusztus 15-én végre jön a Légió 8 részes 3. évada is az online videotárra, az X-Men világában játszódó pszichedelikus produkció Xavier professzor fiának történetét mutatja be, aki képtelen különleges képességei felett uralkodni.

Jordan Peele az elmúlt években több jelentős alkotásával is letette a névjegyét az asztalra, elég a Tűnj el!-re, a Mi című filmre, vagy éppen az új Twilight Zone-ra gondolni. Az alkotótól jön augusztus 17-én a 10 részes Lovecraft Country című új sorozat, mely egy Atticus Freeman nevű második világháborús veteránról szól, aki imádja a sci-fi műfaját. A J. J. Abrams közreműködésével készített sorozatban a férfi barátaival izgalmas kalandra indul, miután apja rejtélyes körülmények között eltűnik. Útjuk során azonban a rasszizmus mellett olyan ellenfeleik is akadnak, mint azok a szörnyek, melyek úgy néznek ki, mintha egy H.P. Lovecraft regényből keltek volna életre.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban