2017 szeptemberében mutatták be az Egyesült Államokban az Elfeledve című krimi-thrillert. A Sony saját gyártású produkciója az amerikai premierrel egy időben indult a magyar AXN-en. A történet középpontjában a Castle-ből is ismert Stana Katic által játszott FBI ügynök, Emily Byrne áll. A különleges ügynöknő épp egy hírhedt sorozatgyilkost üldözött, amikor nyoma veszett. Hat évvel eltűnése után, félholtan találtak rá egy erdei házban, Emily pedig semmire sem emlékszik a fogságban töltött évekből. Hazatér, azonban férje újranősült és egy új gyilkosságsorozat közepén találja magát.

Az új, második évadban Emily továbbra sem emlékszik mindenre, de egyre több részletre derül fény a fogságban töltött éveiről. Azon dolgozik, hogy élete visszatérjen a normális kerékvágásba, és mindent megtesz azért, hogy újjáépítse kapcsolatát a fiával. Eközben a bostoni rendőrség egyik nyomozójától kér segítségét, hogy közösen derítsék ki korábbi életének rejtélyes titkait. Az ügy azonban ismét halálos fordulatot vesz, Emilynek pedig mindent kockára téve kell harcolnia az igazságért, családja biztonságáért. Az Elfeledve második szezonja az amerikai premierrel egy időben, április 9-én 22:00-kor indul az AXN-en.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés