Az Aranyélet első évada 2015 őszén, a második 2016 végén volt látható a magyar HBO-n és az HBO GO-n. Mindkét szezon hatalmas siker volt. A harmadik, befejező évad idén októberben érkezik az említett két platformon. Az Aranyélet az elmúlt években számos európai országban elérhetővé vált a helyi HBO GO-n, most pedig a legnagyobb piacra is bekerül. Augusztus 1-től, szerdától az amerikai HBO GO-n és HBO NOW-on nézhető lesz a széria, magyar nyelven és angol felirattal. Ez a Társas játék után a második hazai sorozat, mely elérhetővé válik a tengerentúli HBO videótárakban. Részletek a médiavállalat közleményéből:

A magyar HBO sikersorozata, az Aranyélet 2015-ben indult hódító útjára. Elsőként a magyar nézőket és kritikusokat nyűgözte le a Miklósi család életéről szóló sorozat, amelyet 2016-ban a második évad követett, amely emelte a téteket és egy világszínvonalú, akciódús és meglepő fordulatokban gazdag szezont mutatott a nézőknek. 2017-től folyamatosan mutatták be Európa szerte, eddig az HBO Europe 17 országban mutatta be a sorozatot, többek között Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában, Spanyolországban, illetve Kelet-Európában Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Montenegróban, Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában látható az HBO GO-n.

Magyarországon a sorozat óriási siker, annyian néztek egy-egy évadot, mint az HBO legsikeresebb sorozatát, a Trónok harcát. Több kategóriában is elnyerte az egyik legrangosabb hazai szakmai elismerést, a Televíziós Újságírók Díját. Az októberben érkező harmadik, egyben befejező évadot óriási várakozás előzi meg, és mindenki arra kíváncsi, vajon hogyan zárul Miklósiék története.

hirdetés

Augusztus 1-től az USA-ban is elérhető lesz a sorozat első két évada, így a tengertúlon is megismerhetik ezt a minden ízében magyar történetet.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban