Bud Spencer és Terence Hill olasz színészpáros közös filmjei, valamint sorozataik azok az alkotások, melyek bármikor kerülnek képernyőre, rendre sikert aratnak. Nem véletlen, hogy az ünnepekkor előszeretettel ismétlik meg a tévéadók azokat a filmeket, melyekben együtt szerepelnek. Időről időre pedig felbukkannak a csatornák kínálatában az olyan produkciók is, melyekben csak az egyikük látható. Július végén mind az RTL Klub, mind a TV2 Bud Spencerre építi nyári hétvégéinek délutánját.

Az RTL Klubon július 21-től, szombatonként 15:55-kor a filmek helyett Bud Spencer akcióvígjáték-sorozatának, az Extralarge második évadának epizódjai kerülnek képernyőre. A széria nem premier, korábban már láthatta a közönség. Az RTL Klubon tavaly április és május között vetítették az első, hat epizódos szezont, és most folytatják csak a produkciót, a második és egyben utolsó, hat részes etappal.

A TV2-n július 22-től, vasárnaponként 15:30-kor pedig az olasz színész munkásságának egyik legismertebb szelete, a Piedone-filmek kerülnek adásba. Először a Piedone, a zsaru, majd a rá következő héten, 29-én a Piedone Hong Kongban lesz látható. Bud Spencer rajongóinak tehát érdemes lesz szombatonként az RTL Klubot, a hét utolsó napján pedig a TV2-t választania.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban