A Trónok harca a 21. század egyik legismertebb sorozata, a kezdetek azonban nem voltak zökkenőmentesek az alkotók számára. Sokan tudják, hogy David Benioff és D. B. Weiss még 2010-ben, nagyrészt más színészekkel készített a produkcióhoz egy másik pilotot. Az HBO-nak nem tetszett a végeredmény, így ugyan berendelték az 10 részes első évadot, a részt újra kellett forgatni. A frissen megjelent Fire Cannot Kill a Dragon című könyvből pedig most kiderült, hogy a showrunnerek rögtön a széria elején drasztikus változtatást szerettek volna. A tervek szerint ugyanis ki akarták hagyni az adaptációból az egyik Starkot.

“Csörgött a telefononom, David Benioff és D. B. Weiss kerestek, hogy szeretnének jóváhagyatni egy komoly változtatást a sorozattal kapcsolatban. Az az ötletük támadt, hogy kihagyják Rickont a tévés adaptációból, mert a legfiatalabb Stark nem sokat csinál az első könyvben. Nem engedtem nekik, mondtam, hogy a későbbiekben még komoly terveim vannak a karakterrel” – nyilatkozta George R. R. Martin James Hibberdnek. Rickon a sorozat 3. évadának végéig volt visszatérő szereplő, addig míg Bran az Umber ház kastélyába küldte őt és Oshát. A karakter később a 6. szezonban tűnt fel ismét, amikor az Umberek árulását követően a Fattyak csatájában Ramsay Bolton megölte őt.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés