A Trónok harca 8. évadánál a készítők mindent elkövettek azért, hogy minél kevesebb spoiler lásson napvilágot a fináléról a sajtóban. Ezért David Benioff és D. B. Weiss kreatív csapata gondoskodott arról, hogy a felvételek során a színészeket is összezavarják és még a produkció legnagyobb sztárjai se legyenek tisztában azzal, milyen sors vár karakterükre. Így az írók olyan fordulatokat és haláljeleneteket írtak bele a forgatókönyvekbe, amelyeket végül a sorozatban nem láthattunk viszont.

“Az egyik szkript szerint a történet meglepő fordulatot vett, Havas Jon arcát egy brutális balesetben szétmarcangolták volna. Így szegény Kitet azzal riogatták, hogy onnantól kezdve órákat kell majd töltenie a sminkszobában, hogy torzzá tegyék a képernyőn. Nem egy alkalommal fordult elő, hogy az írók ezzel szórakoztatták magukat, Alfie Allen karakterét, Theon Greyjoyt Bran Starkkal akarták megöletni. Ő is teljesen kiakadt, csak akkor jött rá a turpisságra, mikor Isaac Hempstead Wrightot felhívta és szembesült vele, hogy csak az ő forgatókönyvében alakulnak így az események” – mondta el Maisie Williams.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés