Ian Whyte nevét vélhetően még a legnagyobb Trónok harca rajongók közül is kevesen ismerik, aki meglepő rekordot állított fel az HBO sorozatának 8 évada alatt. A walesi színész ugyanis 5 különböző karaktert is alakított A tűz és jég dala televíziós adaptációjában. A produkció 2011-ben bemutatott pilot epizódjában és a második szezonban is egy Más bőrébe bújt a férfi. Ian Whyte emellett a Trónok harca egyik ikonikus harcosát a Hegyet is eljátszotta, ő volt a második, aki Ser Gregor Clegane páncélját magára ölthette. A színész többször is elmondta, hogy a karakter barátságtalan jelleme és erőszakos múltja távol áll tőle, így nehezére esik eljátszani Cersei Lannister későbbi testőrét. A szerepet később emiatt az izlandi erősemberre, Hafþór Júlíus Björnssonra bízták inkább.

Ian Whyte Trónok harcás karrierje azonban meglepő módon nem ért ekkor még véget, a harmadik és a negyedik etapba is visszahívták, hogy a Dongo nevű óriást alakítsa. A színésznek egészen az ötödik szezonig kellett várnia, hogy a rajongók közt népszerűvé váljon, ekkor kapta meg ugyanis egy másik óriás, Wun-Wun szerepét. A sorozat utolsó két évadában is felbukkant Whyte, ekkor egy névtelen, az Éjkirály seregében szolgáló hatalmas élőhalottat játszott. A Trónok harca 8 évada alatt hét alkalommal is előfordult, hogy egy-egy karaktert alakító színész másra cseréltek le, de olyan ezen kívül sosem, hogy egy színészre ennyi szerepet bíztak volna.

Mennyire emlékszel a Trónok harca legelső, nagy csatájára? Töltsd ki legújabb kvízünket és teszteld tudásodat!

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban