A koronavírus-járvány miatt a kormány április végén bejelentette, hogy augusztus 15-ig tilos az 500 főnél nagyobb és kisebb rendezvények megtartása. A döntés érintette a budapesti Comic Cont is, a rendezvényt új időpontra rakták, így november 21-én és 22-én tartják meg a Hungexpón. A szervezők mai közleménye szerint a korábban bejelentett sztárok közül Natalia Tena (Trónok harca, The Mandalorian) és Christopher Lambert (A Hegylakó) sem tudnak részt venni a közönségtalálkozón, helyettük azonban újabb neveket jelentettek be.

Az első budapesti Comic Conon biztosan ott lesz a Trónok harca egyik legkegyetlenebb karakterét, Joffrey Baratheont alakító Jack Gleeson is. A színész a produkció első négy évadában bújt a szadista figura bőrébe, aki először hercegként, majd Westeros királyaként sanyargatta a Starkokat és persze Tyrion Lannistert. Gleeson az HBO sikersorozatában való szereplése után úgy döntött, inkább egyetemi tanulmányaira koncentrál, ezért visszavonult Hollywoodtól. A Trónok harca korábbi sztárja 2014 óta nem szerepelt sehol, idén márciusban derült ki, hogy a BBC új vígjátéksorozatában, a Out of Her Mindban fog visszatérni a képernyőkre.

Csanda Gergely, a rendezvény főszervezője ezen kívül bejelentette, hogy a hazánkban is közkedvelt Vikingek egyik sztárjával, a harcos Torvit alakító Georgia Hirsttel is sikerült megegyezniük, akivel ugyancsak találkozni lehet majd a Comic Conon.

hirdetés

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna