.

A Trónok harca egyik főszereplőjének már elege van a sorozatból

Írta: RaulReal | 2017. október 20. 19:46
A Trónok harca utolsó évada csak 6 epizódos lesz, a nézőknek azonban sokat kell még várnia a folytatásra, ugyanis csak 2019-ben kerülhet képernyőre a 8. etap. Az HBO már készül a Trónok harca utáni időkre, minimum egy testvérsorozatot kapni fogunk, a színészek többsége pedig szomorú, hiszen azért csak sok időt töltöttek együtt a stábban. Vagyis, a sajtó tudomása szerint egy kivétellel, ugyanis a Havas Jont alakító Kit Harington úgy nyilatkozott, hogy ő már alig várja, hogy befejeződjön a kosztümös dráma.
"A sorozat nemsokára búcsúzik, számomra pont jókor! Nagyon örülök neki, hogy nem leszek ennyire lekötve a jövőben, el se tudom képzelni, milyen lehet, ha az embernek egész évben nincsen fix programja, és így válogathat. A Trónok harca félévnyi időre is lekötött, így rengeteg produkcióról maradtam le emiatt. 8 évad szerintem ebből pont elég, nem is akarnám tovább csinálni" - mondta Kit Harington a Digital Spy-nak. 2011 óta Havas Jon lett a Trónok harca egyik legfontosabb karaktere, kvázi mellékszereplőből lépett elő, ezért is meglepőek a színész szavai. A sorozat öt legfontosabb szereplőjének Peter Dinklage (Tyrion Lannister), Lena Headey (Cersei Lannister), Nikolaj Coster-Waldau (Jaime Lannister), Kit Harington (Havas Jon) és Emilia Clarke (Daenerys Targaryen) számítanak, ők teszik zsebre a színészek közül a legnagyobb pénzeket. (Fotó: HBO)


További hírek

A Trónok harca egyik színésznője lehet a Mátrix 4 főszereplője

Kit Harington elárulta, miért volt nehéz számára Havas Jon megformálása

Egymás ellen harcol majd két egykori Stark egy új mozifilmben

Egy rövidfilmben magyar zenekart hallgat Maisie Williams (videó)



Hozzászólások