Október 8-án indult a TV2 vadonatúj, őszi műsorrendje. A csatorna majdnem minden este más műsort tűz képernyőre. Az első hét nézettségi eredmények alapján pedig egyelőre nem vált be ez a kínálat, hiszen hétfőn és kedden csak kis különbséggel tudtak nyerni, szerdától szombatig pedig nagy fölénnyel győzte le őket az RTL Klub. A múlt héten a legjobb eredményt vasárnap este érték el, de nem örülhettek maradéktalanul, mivel negatív rekorddal kezdte hatodik évadát a Sztárban sztár. Tegnap elindult a TV2 új kínálatának második hete.

A csatorna múlt hétfőn megnyerte 18-49-ben a főműsoridőt (19-23 óra) az RTL Klub ellen, még úgy is, hogy a tavaly remek eredményeket szállító Ninja Warrior Hungary csak közepes nyitányt produkált. A nagyszabású sportvetélkedő az első adással elért 16,3% után a másodikkal már csak 13,8%-ot hozott, de így is megvert egy RTL-es produkciót. A Ninja akárcsak az előző héten, most sem bírt a Survivorrel, mely ráadásul jobban teljesített, és 18-49-ben a múlt hétfői 17,3% helyett 18,5%-ot ért el tegnap.

A Barátok közt 14,5 százalékos közönségarányt produkált, és kikapott a sportvetélkedőtől, míg az Éjjel-Nappal Budapest 14,2%-kal nagyjából ugyanazt az eredményt hozta, mint a Ninja a közös idősávjukban. A vetélkedő után adásba kerülő amerikai sorozat, az Elrabolva csúfos bukás, 18-49-ben az RTL Klub-on látható Dr. Csont ismétlés és Híradó mellett rövid időre megelőzte az RTLII, a Mozi+ és a Film+ is a TV2-t. Az M4 Sporton ismét erős volt a foci közvetítés, 7,9%-ot szállított, és mindkét csatornától elvehetett nézőket.

hirdetés

Az RTL Klub 14,5 százalékos főműsoridős (19-23 óra) közönségaránnyal 18-49-ben megnyerte az estét 1,5 százalékponttal, a TV2 ugyanis csak 13 százalékot hozott. A következő napok eredményeiről is folyamatosan beszámolunk majd a SorozatWikin! (Az adatok alatt található grafikon kattintásra nagyítható.)


UEFA Nemzetek Ligája: Észtország – Magyarország: 269 ezer (7,4%), 18-49: 107 ezer (7,9%)
Ninja Warrior Hungary: 543 ezer (13,7%), 18-49: 195 ezer (13,8%)
Survivor: 744 ezer (18,1%), 18-49: 251 ezer (18,5%)
Barátok közt: 682 ezer (15,6%), 18-49: 224 ezer (14,5%)
Éjjel-Nappal Budapest: 485 ezer (13%), 18-49: 205 ezer (14,2%)

Elrabolva: 135 ezer (6,5%), 18-49: 35 ezer (4,4%)
Dr. Csont (ism.): 215 ezer (7,9%), 18-49: 92 ezer (8,6%)
RTL Híradó – Késő esti kiadás: 155 ezer (9%), 18-49: 68 ezer (9,9%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban