.

A Stranger Things egyik főszereplője elszólhatta magát, hogy lesz-e 5. évada a sorozatnak

Írta: Spenger Dávid | 2020. július 10. 15:24
A Stranger Things 4. évados forgatását már idén januárban megkezdték, és jól is haladtak a munkálatokkal. A koronavírus-járvány miatt azonban március közepén haza kellett küldeni a színészeket és a technikai dolgozókat is. A stáb azóta kényszerszüneten van, az amerikai Georgia államban hozott friss rendeletnek köszönhetően viszont szeptember 17-én folytatódhat a 80-as években játszódó produkció készítése. A színészek természetesen izgatottak amiatt, hogy hamarosan visszatérhetnek forgatni. A Hoppert alakító David Harbour pedig úgy tűnik, egy friss interjúban kikotyogott egy fontos információt a Stranger Thingsről.
"Annyit már most elárulhatok, hogy a sorozat 4. és 5. évadában is rengeteg újdonság derül majd ki Hopperről. Alig várom, hogy visszamehessünk forgatni. Úgy gondolom, hogy a következő két évadban a karakterem olyan történetet kap, amely után Hawkins egykori seriffje kiteljesedik. Több tizenéves szereplő is látható a Stranger Thingsben, mégis jelenleg Hopper a legnagyobb gyerek, egy kisfiú, akit megsértettek és megbántottak, így nem képes normális kapcsolatokat kialakítani. Ha egy rajongó a harmadik évadtól kezdve újranézi azokat az etapokat, amelyek még nem kerültek képernyőre, láthatja majd, hogy Hopper mitől válik a végére érett személyiséggé" - mondta David Harbour.


További hírek

A Netflix egyik felkapott sorozatának alkotója nem akar a Trónok harca hibájába esni

Csak 2020 végén tudják elkezdeni az HBO egyik legnépszerűbb sorozatának forgatását

Mozifilmként tér vissza a Knight Rider

A Bűbájos boszorkák egyik főszereplője is elkapta a koronavírust


Hozzászólások