A Cobra Kai az egyik klasszikus film, A karate kölyök tévésorozatos folytatása, mely 2018-ban a Youtube Red prémium felületén debütált. A produkcióban visszatért az eredeti alkotás két főszereplője, Johnny Lawrence (William Zabka) és Daniel LaRusso (Ralph Macchio) is, akik egy új generáció harcművészeti nevelésével foglalkoztak immár. Egyikőjük lecsúszott alkoholistaként, LaRusso pedig autókereskedőként bukkant fel, de végül mindketten visszataláltak a dojóba. A produkció harmadik szezonja már a Netflixre érkezik 2021 január 8-án, az online videotár ugyanis megvette a Cobra Kai jogait. Nemrég bejelentették, hogy már az új részek premierje előtt berendelték a folytatást, így a sorozat legalább négy évados lesz.

A jó hír mellett a Netflix egy rosszat is bejelentett, hiszen három szezon után nem folytatják az egyik legelborultabb vígjátékukat, a Norsement. A norvég produkció különlegessége az volt, hogy helyi nyelven és angolul is felvették az epizódokat, hogy a nemzetközi közönség számára is fogyasztható maradjon a sorozat. A Norsemen főszereplői vikingek voltak, a paródia azonban nem a History Channelen látható, vérszomjas északi harcosokat mutatta be, hanem olyan embereket, akiknek hasonló problémáik vannak a hétköznapokban, mint a XXI. századi társadalomnak. A készítők Twitteren arról írtak, hogy még nem adják fel, reménykednek benne, hogy találnak más platformot a folytatásnak.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés