Ripli Zsuzsanna 2017 óta látható A mi kis falunkban, a színésznő az RTL sikersorozatának egyik fontos szereplője. Az egykori modell által játszott Dóri karaktere számos izgalmas helyzetbe került az elmúlt négy évad során, megpróbálta felcsípni a pajkaszegi papot, aztán inkább Zsoltot környékezte meg. Ripli Zsuzsanna a széria egyik legcsinosabb figuráját játssza hétről-hétre A mi kis falunkban, a színésznő elmondása alapján azonban eleinte nehezen barátkozott meg Dóri személyiségével.

“Gyerekként nem én voltam a szép kislány a társaságban. Épp ellenkezőleg, amikor osztálybulik voltak, én voltam az, aki petrezselymet árult. Nagyjából 16 éves koromtól kezdtek el felfigyelni rám a fiúk, de azelőtt nem tartottam magamat igazán vonzónak. Nagyon örültem, amikor A mi kis falunkban szerepet kaptam, de több évad kellett hozzá, hogy Dórival összeérjek. Nehéz volt ezzel a karakterrel azonosulnom, de mostanra úgy érzem, hogy sokat alakult a dolog. A hétköznapokban én teljesen más személyiség vagyok, így érdekes leosztás volt ez számomra” – mesélte Ripli Zsuzsanna a JOY-nak adott korábbi interjújában.

hirdetés

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát

Berendelték az egyik Star Trek sorozat következő évadát

Ezek a vadonatúj filmek érkeznek áprilisban a Netflixre

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának első hetének vendégei

hirdetés