.

A készítő döntött úgy, hogy 3 évad után nem folytatja a Netflix sikersorozatát

Írta: Spenger Dávid | 2020. augusztus 04. 22:20
Az After Life - Mögöttem az élet a Netflix fekete komédiája, mely 2019 márciusában került fel az online videotár kínálatába, idén április 24-én pedig a széria második etapja is megérkezett. Az egyik legnépszerűbb brit humorista, Ricky Gervais egyszemélyes projektjéről van szó, amit ő rendez, ír és főszerepel is benne. A történet Tonyról szól, akinek a felesége mellrákban meghal, ezt követően pedig a középkorú újságíró azzal kezdi büntetni a körülötte élőket, hogy válogatás nélkül mindenkiről elmondja a véleményét.
Gervais nemrégiben jó hírt közölt a rajongókkal, mely szerint befejezte a 3. szezon első részének forgatókönyvét. Az alkotó azonban hozzátette, hogy ez lesz az After Life utolsó etapja. "A produkció rendkívül sikeres a Netflixen, de mégis úgy döntöttem, hogy a 4. évadot már nem készítem el. Van egy régi mondás, mely szerint ahhoz, hogy a zenekart vezényelni tudd, hátat kell fordítanod a közönségnek. Most én is ezt teszem. Szem előtt kell tartanom a sorozat minőségét, és ahhoz, hogy a csúcson fejeződjön be a történet, a következő szezon után meg kell szakadnia" - mondta a The Office korábbi főszereplője.

Advertisement
hirdetés

További hírek

Két közkedvelt Netflixes sorozat forgatása is újraindul

Remek hírünk van a Stranger Things minden nézője számára

Már most, a tévés premier előtt megnézhető a Drága örökösök évadnyitó epizódja

Ma este új évaddal folytatódik a legnézettebb magyar sorozat


Hozzászólások