Az HBO-s Társas Játék megjelenése, azaz 2011 óta fokozatosan fejlődik és évről évre újabb produkciókkal gyarapodik a hazai sorozatgyártás. A vígjátéksorozatok mellett megjelentek krimik, dramedyk és a jelenünkre reflektáló, igazán drámai alkotások is. Jelenleg két hazai sorozat látható új részekkel. Az egyik a Dunán futó Tóth János, a másik az HBO-n vetített Terápia, melynek ez az utolsó évada. Jövő év elején azonban minden eddiginél nagyobb és színesebb lesz a választék.

Decemberben indul a Korhatáros szerelem, a TV2 vadonatúj fikciós sorozata, melynek első évada 13 részes, így biztosan nem ér véget ebben a naptári évben. Ráadásul mint azt Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a SorozatWiki-nek elárulta, a Korhatáros szerelem szünet nélkül lesz látható a TV2-n és így február 24-én finálézik. Emellett pedig a Tóth János is képernyőn lesz jövőre, így hozzájuk csatlakozik a Válótársak, melynek új évada most nem ősszel, az eddig megszokott időben, hanem csak jövő év elején indul az RTL Klubon.

Nemsokára visszatér az idei év legnagyobb sorozatos sikere, a premierjével több mint egymillió nézőt a képernyők elé ültető A mi kis falunk is. A sorozat, melynek az ismétléseit is sokan követték, februárban indult, így vélhetően jövő év elején elindítja az RTL Klub a széria második szezonját.

Emellett a piacvezető tévéadón látható lesz egy harmadik saját gyártású produkció, a német Der Lehrer alapján Nagy Ervinnel a főszerepben forgatott Tanár című humoros drámasorozat is. A történet főszereplője egy sajátos módszerekkel dolgozó, problémás gyerekekkel foglalkozó tanár, akinek nem csak munkájába, de magánéletébe is bepillantást nyerhetünk.

hirdetés

2018 elején pedig nem csak a kereskedelmi tévékre térnek vissza új részekkel a magyar sorozatok, ugyanis nagy eséllyel még a télen elindul a Dunán a Csak színház és más semmi harmadik szezonja. A sorozat két éve januárban, idén pedig februárban debütált. A köztévén a Tóth János és a Csak színház és más semmi mellett képernyőre kerül egy koprodukcióban készített minisorozat, mely Mária Terézia életéről szól és részleteket korábban itt írtunk róla. A pontos premierdátum még nem ismert, de vélhetően jövő év januárjában láthatjuk.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban