A Roseanne az amerikai ABC csatorna egyik klasszikus szitkomja, mely 1988 és 1997 között futott, majd jó pár éves szünet után 2018-ban tért vissza új évaddal a produkció. A szériát főleg azért dicsérték, mert az amerikai munkásosztály hétköznapjait hitelesen mutatta be. 2017-ben állt elő az ABC azzal a hírrel, hogy visszahozzák egy 10. évadra a sorozatot, a siker pedig átütő volt, hiszen több mint 18 millióan követték a premiert.

A főszereplő Roseanne Barr rasszista kijelentései miatt új etap azonban nem lesz. A színésznő Twitteren alázta meg az előző elnök, Barack Obama egyik tanácsadóját, amikor egy majomhoz hasonlította, ezzel sokaknál kihúzva a gyufát. Mind a Disney elnöke és az amerikai csatorna vezérigazgatója is azonnal elítélte a sztárt, és kijelentették, hogy ezek után a csatornán nincs helye a szériának. Az ABC ősszel újabb 13 résszel hozta volna vissza a képernyőkre legnépszerűbb sorozatát, így nekik is nagy veszteség a döntés. A színésznő hiába törölte a posztot és kért gyorsan elnézést tette miatt, a botrány így is végigsöpört a médián.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés