Az élőszereplős Mulan filmet eredetileg 2020 márciusában mutatták volna be, a koronavírus-járvány miatt azonban a Disney eltolta a produkciót. Később több premierdátumot is kapott, míg az óriáscég be nem jelentette, hogy szeptember 4-én a Disney+-on teszik elérhetővé a filmet. Az új Mulan csak azokban az országokban kerül mozikba, ahol az online videotár még nem elérhető, így idehaza is megtekinthető nagy vásznon. A Mulan nem az a tipikus Disney film, inkább a felnőtt közönségnek szánták, az amerikai sajtó pedig értékelte is, hogy a stúdió törekszik arra, hogy új köntösben mutasson be egy klasszikus történetet.

A Screenrant azonban felhívta a figyelmet rá, hogy a film egyik kulcsjelenete nélkülözött mindenféle eredetiséget, ugyanis a Trónok harca 8. szezonjának egyik emlékezetes snittjét másolta le. Az HBO szériájában a Királyvárat elfoglaló Daenerys Targaryen mögött az egyetlen megmaradt sárkánya, Drogon széttárta szárnyait és a jelenetben úgy tűnt, mintha a trónkövetelőhöz tartoznának. A Disney filmjében meghökkentően hasonló jelenet látható, amikor Mulan hasonló körülmények között kap főnix szárnyakat.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna