Az RTL Magyarország szeptember 6-án jelentette be, hogy azonnali hatállyal leállítják a Barátok közt forgatását, a közreműködők között ugyanis koronavírus fertőzöttet találtak. A produkció azonnal megkezdte a többi stábtag PCR tesztelését, illetve a helyiségek fertőtlenítését. A tegnap esti Fókuszból kiderült, hogy a napi sorozat egyik főszereplője, a Fekete Alizt alakító Nagy Alexandra volt az, aki pozitív COVID-19 tesztet produkált. A színésznő, aki 2011 óta játszik a Barátok köztben, a műsor kamerái előtt elárulta, nehéz napokat élt át a betegség miatt.

“Megláttam a teszteredményt és sírva fakadtam. Nem magam miatt, hanem mert aggódtam édesanyám miatt, aki elég idős és beteg is. Pont két nappal korábban vittem orvoshoz, és ültem vele egy autóban. Féltem tőle, hogy milyen következményei lesznek ennek. Attól is tartottam, hogy a környezetem hibáztatni fog, ezért nem akartam beszélni senkivel. Értem azokat, akik a betegség miatt kellemetlenül érzik magukat, mert ujjal mutogatnak rájuk. Mostanra két negatív tesztem is van, de még mindig vannak olyan ismerőseim, akik nagyon aggódnak és nem mernek velem találkozni” – mondta Nagy Alexandra a Fókusznak.

A Barátok közt forgatását nem sokkal később, szeptember 11-én újraindították, de később egy másik közreműködő is koronavírusos lett. A produkció munkálatai ezért szeptember 16. és szeptember 23. között ismét szüneteltek, de új munkarenddel nemrég folytatták a felvételeket. A Fókusz riportja teljes egészében alább megtekinthető!

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban