2016 szeptemberében mutatta be a TV2 a Szulejmán kvázi folytatásának szánt kosztümös történelmi török sorozatot, A szultánát. A széria epizódjai eleinte hetente egy alkalommal, majd minden hétköznap este képernyőre kerültek. A szultána vetítését többször is megszakította, majd újrakezdte a csatorna, végül 2017 márciusában elindították a produkció második évadát. Az új szezonban a címszereplőt már nem Beren Saat, hanem a szintén TV2-s Megtört szívekből ismert Nurgül Yesilcay alakítja.

Az új évad először csütörtök éjjel volt látható, majd 2017 augusztusában szombat délutánra pakolták és decemberben pár hetes rövid pihenőre küldték. A szultána idén januárban tért vissza új részekkel, de nem maradt sokáig adásban, ugyanis ismét szünetre vonult, és a második szezon január 27-én adásba került 43. része óta egyetlen premier epizódot sem láthattak a rajongók a szériából. Szeptember 10-én A szultána második évadát azonban az elejétől elkezdték megismételni az Izaurán. Most pedig kiderült, hogy 9 hónap szünet után végre új részekkel folytatódik a sorozat.

A szultána Magyarországon még nem vetített részei november 8-tól, minden hétköznap 15 órakor kerülnek képernyőre az Izaurán. A sorozat Törökországban 2015 és 2017 között két évadon keresztül volt látható a helyi FOX-on. Azt azonban pontosan nem tudni, a második évadból mennyi epizód is lehet hátra a magyar vetítésben.

hirdetés
hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre