Közel 9 éve indult az On The Spot. Az első három évada a Spektrumon és a Duna TV-n volt látható, az elmúlt években pedig a Duna csatorna sugározta. A Duna Médiaszolgáltató és az MTVA közösen azonban úgy döntöttek, hogy a tizedik évad előtt leveszik a műsorról. Részletek az előbbi médiavállalat közleményében:

A Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA ez úton köszönik a stáb eddigi együttműködését, a közösen létrehozott évadokat, az ezek nyomán elért sikereket, amelyekre, mint megrendelők, és mint a sorozatoknak felületet biztosító médiaszolgáltatók mindvégig büszkék voltunk.

Az évek során az On The Spot stábja mindvégig saját tematikájuk, saját ötleteik megvalósításán dolgozott, a megrendelő soha semmilyen formában nem korlátozta alkotói szabadságukat. Sőt, igyekezett mind gyártási, mind tartalmi oldalról minden lehetőséget biztosítani. Most, a 10. évad előtt egy korszak lezárul. Az On The Spot stábja – szándéka szerint – folytatta volna az együttműködést, a megrendelők azonban idejét látták egy rövidebb-hosszabb szünetnek, aminek remélt eredményeként – esetleges visszatérést követően – ismét közönségcsalogató programmá válhat a Cseke-S. Takács alkotópáros mozija.

hirdetés

A világ, a bennünket körülvevő világ is, jelentősen megváltozott, s a magyar közmédia – a dokumentum-sorozatra szánt forrását – a következő egy-két évadban egy más tematikájú sorozatra kívánja fordítani, amely elsősorban a közép-, a kelet- és a dél-európai kisebbségek sorsával, élethelyzeteinek és lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik. Az On The Spot alkotóinak, Cseke Eszternek és S. Takács Andrásnak hálás köszönetet mondunk a magyar közönség nevében is, és sok sikert kívánunk további filmes pályájukon! (Fotó: Facebook/On The Spot)

Frissítés: A közlemény megjelenése után a műsor készítői Facebookon reagáltak, ahol többek között leírták hogy a hírről a sajtóból értesültek először és ősszel még biztosan képernyőre kerül az utolsó évad. Ezen kívül valamilyen formában mindenképpen folytatni akarják a produkciót. A teljes szöveg itt olvasható.

hirdetés

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát

Berendelték az egyik Star Trek sorozat következő évadát

Ezek a vadonatúj filmek érkeznek áprilisban a Netflixre

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának első hetének vendégei

Hétfőtől minden hétköznap estét érintő komolyabb műsorváltozás lesz az RTL-en