A 44. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 45. héten (november 5-11.) az Elif – A szeretet útján minden nap legyőzte 18-49-ben a Titkok szállodáját. A Feriha három alkalommal is nézettebb volt a célközönségben a Fókusznál, a teljes lakosságban pedig minden nap a TV2 délutáni műsorai nyertek. Az RTL Híradó 18-49-ben hétszer, teljesben hatszor győzte le a Tényeket.

Hétfőn közepesen teljesített a Ninja Warrior Hungary, de így is meg tudta nyerni a főműsoridőt (19-23 óra) a célközönségnél, ugyanis az RTL Klub napi műsorai mind gyengén teljesítettek. Egyedül a Survivort nem tudta legyőzni a Ninja, annak ellenére, hogy a Túlélők viadala hétfőn érhette el az évad legalacsonyabb nézettségi eredményeit. Kedden volt látható A legbátrabb páros évadzárója, ami az előző adásnál valamivel jobban teljesített, de így is gyenge számokat produkált. A Barátok közt második fele, és az Éjjel-Nappal Budapest ellen tudott csak nyerni a nagyszabású reality, és az estét azonban így is elvesztette 18-49-ben a TV2.

Szerdán a Juventus – Manchester United focimérkőzést közvetítette az M4 Sport, míg csütörtökön a Videoton – PAOK összecsapást sugározta a Sport1. Annak ellenére, hogy a foci általában az RTL Klub eredményeit szokta gyengíteni, ez most nem volt érzékelhető, sőt, a TV2 hozott ismét nagyon rossz számokat. A Mit tenne a gyereked? és a Sztárok és párok rémesen gyenge nézettséget szállítottak mind szerdán, mind csütörtökön, miközben a Survivor mindkét nap parádésan, a Barátok közt remekül, az Éjjel-Nappal Budapest szerdán közepesen, csütörtökön pedig jól teljesített. Pénteken kiemelkedő eredményekkel finálézott a Survivor második évada. Mögötte remek számokat hozott a Barátok és a Budapest is. A TV2-n újabb mélypontot ért el a Csak show és más semmi, mindkét korosztályban katasztrofálisan teljesített.

A Dr. Csont 18-49-ben közepesen, teljesben gyengén hozott, de így is verte az Elrabolvát, mely mindkét korcsoportban gyengén muzsikált. A Házon kívül remekül teljesített, míg a Bogaras szülők és az NCIS hihetetlenül alacsony eredményeket szállítottak. Szerdán közepesen hozott a Szulejmán, míg a Zoo – Állati ösztönt gyakorlatilag senki sem nézte. Csütörtökön finálézott a Doktor Murphy, mely kiemelkedő számokat produkált. Pénteken a rossz felvezetésnek köszönhetően gyengén ment a Korhatáros szerelem, és kikapott a közepesen teljesítő Showder Klubtól A késő esti sorozatokkal egy időben látható az RTLII-n a ValóVilág kilencedik évada, és az első hete hatalmas siker lett. A reality adásai kiemelkedő, 6% körüli közönségarányokat produkáltak 18-49-ben, és minden este verték a TV2 műsorait.

hirdetés

A hétvége mindkét napján látható volt ismét az X-Faktor. Szombaton tarolt a tehetségkutató, és ez az adása lett a hét legnézettebb tartalma mindkét korosztályban. Vasárnap is nyert az X-Faktor, újfent legyőzte 18-49-ben és a teljes lakosságban is a Sztárban sztárt, mely hétről hétre sorban dönti meg saját negatív nézettségi rekordjait. Ennyire kevesen mint múlt héten, még sosem nézték a TV2 showműsorát. Vasárnap este nem csak a két nagy show, hanem a Forma-1 is látható volt, vélhetően ez is elvett pár nézőt a két kereskedelmi csatornától. Az Aranyélet évadzáró epizódja mindkét korcsoportban katasztrofálisan hozott. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Titkok szállodája: 222 ezer (12,5%), 18-49: 32 ezer (%)
TV2: Feriha: 483 ezer (18,2%), 18-49: 81 ezer (12,3%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 252 ezer (11,3%), 18-49: 63 ezer (11,6%)
RTL: Fókusz: 299 ezer (10,3%), 18-49: 71 ezer (9,8%)

TV2: Tények: 796 ezer (22,5%), 18-49: 181 ezer (17,9%)
RTL: Híradó: 819 ezer (22,8%), 18-49: 197 ezer (19,1%)

TV2: Ninja Warrior Hungary: 534 ezer (13,2%), 18-49: 207 ezer (14,8%)
RTL: Survivor: 675 ezer (15,7%), 18-49: 197 ezer (13,9%)
RTL: Barátok közt: 653 ezer (14,4%), 18-49: 179 ezer (11,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 439 ezer (11,5%), 18-49: 143 ezer (10,5%)

TV2: Elrabolva 1×04: 120 ezer (5,9%), 18-49: 64 ezer (7,8%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 209 ezer (8,1%), 18-49: 91 ezer (9,7%)

Kedd:
TV2: Feriha: 467 ezer (18,4%), 18-49: 79 ezer (11,4%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 238 ezer (10,8%), 18-49: 48 ezer (8,4%)
RTL: Fókusz: 281 ezer (10,1%), 18-49: 57 ezer (7,7%)

TV2: Tények: 723 ezer (20,6%), 18-49: 151 ezer (14,6%)
RTL: Híradó: 823 ezer (23%), 18-49: 202 ezer (19,2%)

TV2: A legbátrabb páros: 530 ezer (12,6%), 18-49: 179 ezer (12,2%)
RTL: Survivor: 683 ezer (16,1%), 18-49: 232 ezer (16,7%)
RTL: Barátok közt: 696 ezer (15,6%), 18-49: 212 ezer (13,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 450 ezer (11,6%), 18-49: 165 ezer (11,2%)

TV2: Bogaras szülők 1×05: 132 ezer (4,3%), 18-49: 56 ezer (4,4%)
RTL: Házon kívül: 346 ezer (11,6%), 18-49: 154 ezer (12,4%)
TV2: NCIS 15×04: 76 ezer (3,9%), 18-49: 32 ezer (3,9%)
RTL: XXI. század: 155 ezer (6,7%), 18-49: 58 ezer (6%)

Szerda:
TV2: Titkok szállodája: 226 ezer (12,2%), 18-49: 32 ezer (6,6%)
TV2: Feriha: 469 ezer (17,7%), 18-49: 71 ezer (10,3%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 300 ezer (13%), 18-49: 82 ezer (13,9%)
RTL: Fókusz: 339 ezer (12%), 18-49: 91 ezer (11,9%)

TV2: Tények: 771 ezer (22%), 18-49: 168 ezer (16,3%)
RTL: Híradó: 813 ezer (22,9%), 18-49: 234 ezer (22,2%)

M4 Sport: Bajnokok ligája: Juventus – Manchester United (felvezetéssel):: 286 ezer (8,2%), 18-49: 130 ezer (9,7%)
TV2: Mit tenne a gyereked?: 440 ezer (10,6%), 18-49: 108 ezer (7,7%)
TV2: Sztárok és párok: 278 ezer (7,3%), 18-49: 68 ezer (4,8%)
RTL: Survivor: 718 ezer (17,6%), 18-49: 265 ezer (19,2%)
RTL: Barátok közt: 706 ezer (16,2%), 18-49: 229 ezer (15%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 495 ezer (13,2%), 18-49: 192 ezer (13,5%)

TV2: Zoo – Állati ösztön 1×05: 63 ezer (2,6%), 18-49: 8 ezer (0,8%)
RTL: Szulejmán: 322 ezer (12,1%), 18-49: 115 ezer (10,2%)

Csütörtök:
TV2: Titkok szállodája: 198 ezer (11,4%), 18-49: 22 ezer (4,8%)
TV2: Feriha: 459 ezer (17,3%), 18-49: 73 ezer (10,6%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 248 ezer (11,2%), 18-49: 44 ezer (8,1%)
RTL: Fókusz: 332 ezer (11,4%), 18-49: 68 ezer (8,5%)

TV2: Tények: 717 ezer (20,7%), 18-49: 151 ezer (14,8%)
RTL: Híradó: 808 ezer (23,1%), 18-49: 208 ezer (20%)

Sport1: Európa Liga: Videoton – PAOK (felvezetéssel: 211 ezer (5%), 18-49: 94 ezer (6,8%)
TV2: Mit tenne a gyereked?: 435 ezer (10,4%), 18-49: 92 ezer (6,8%)
TV2: Sztárok és párok: 298 ezer (7,7%), 18-49: 96 ezer (6,9%)
RTL: Survivor: 744 ezer (18%), 18-49: 260 ezer (19,5%)
RTL: Barátok közt: 722 ezer (16,3%), 18-49: 234 ezer (15,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 544 ezer (14,3%), 18-49: 212 ezer (15,3%)

TV2: APB – A milliárdos körzet 1×04: 100 ezer (4,6%), 18-49: 34 ezer (3,6%)
RTL: Doktor Murphy 1×18: 357 ezer (13,9%), 18-49: 158 ezer (14,9%)

Péntek:
TV2: Feriha: 465 ezer (16,8%), 18-49: 71 ezer (9,4%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 253 ezer (10,3%), 18-49: 51 ezer (7,9%)
RTL: Fókusz: 329 ezer (11,1%), 18-49: 98 ezer (12%)

TV2: Tények: 731 ezer (20,9%), 18-49: 139 ezer (13,6%)
RTL: Híradó: 789 ezer (22,4%), 18-49: 226 ezer (21,8%)

TV2: Csak show és más semmi: 396 ezer (9,8%), 18-49: 109 ezer (8,2%)
RTL: Survivor: 743 ezer (18,2%), 18-49: 264 ezer (20,9%)
RTL: Barátok közt: 666 ezer (15,6%), 18-49: 231 ezer (16,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 447 ezer (12,3%), 18-49: 207 ezer (15,7%)

TV2: Korhatáros szerelem 2×05: 226 ezer (8,8%), 18-49: 103 ezer (9,9%)
RTL: Showder Klub: 232 ezer (9,4%), 18-49: 124 ezer (12,4%)

Szombat:
Duna: SzerencseSzombat: 275 ezer (6,9%), 18-49: 25 ezer (1,9%)
TV2: Tények: 657 ezer (17,8%), 18-49: 97 ezer (8,3%)
RTL: Híradó: 706 ezer (19%), 18-49: 194 ezer (16,5%)

TV2: A függetlenség napja – Feltámadás (film): 344 ezer (8,1%), 18-49: 159 ezer (10,5%)
TV2: Mission: Impossible – Titkos nemzet (film): 163 ezer (6,7%), 18-49: 84 ezer (7,9%)
RTL: Fókusz Plusz: 723 ezer (17,5%), 18-49: 231 ezer (16,9%)
RTL: X-Faktor: 1,174 millió (28,3%), 18-49: 511 ezer (32,3%)
RTL: Magic Mike XXL (film): 296 ezer (14,2%), 18-49: 160 ezer (17,1%)

Vasárnap:
M4 Sport: Forma-1 Brazil Nagydíj Futam (felvezetéssel): 370 ezer (8,4%), 18-49: 146 ezer (9,4%)
TV2: Tények: 817 ezer (19,1%), 18-49: 200 ezer (13,9%)
RTL: Híradó: 781 ezer (18,2%), 18-49: 249 ezer (17,1%)
TV2: Sztárban sztár: 667 ezer (14,7%), 18-49: 181 ezer (10,7%)
RTL: X-Faktor: 895 ezer (19%), 18-49: 437 ezer (25,2%)

TV2: Aranyélet 1×08: 150 ezer (5,8%), 18-49: 50 ezer (4,7%)
RTL: Thor: Sötét világ (film): 287 ezer (9,9%), 18-49: 173 ezer (14,9%)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna