.

41. heti nézettség - Negatív rekorddal kezdett a Sztárban sztár

Írta: AJ | 2018. október 15. 16:33
A 40. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 41. héten (október 8-14.) elindult a TV2 vadonatúj, őszi műsorrendje, melyben majdnem minden nap más tartalmat kínálnak esténként. A múlt héten részletesen beszámoltunk a hétfői, keddi, szerdai, csütörtöki és pénteki eredményekről. Az első öt napból pedig már kiderült, hogy nem vált be a csatorna műsorterve: 18-49-ben ötből három hétköznap kikaptak, amikor pedig nyertek, meglehetősen kis különbséggel tudták csak megverni az RTL Klubot. A hetet pedig 4,3 százalékponttal az RTL Klub nyerte a TV2 előtt.
Az Elif - A szeretet útján háromszor is legyőzte 18-49-ben a Titkok szállodáját. A Feriha a fiatalok körében négy alkalommal, teljesben pedig minden nap nézettebb volt a vele egy időben futó Fókusznál. Az RTL Híradó hétből ötször verte 18-49-ben a Tényeket, míg a TV2-s hírműsor négyszer nyert az RTL-es ellen a teljes lakosság körében. Hétfőn közepesen indult a Ninja Warrior Hungary és kedden ugyanígy kezdett A legbátrabb páros is. Mindkét produkció legyőzte a Barátok köztöt és az Éjjel-Nappal Budapestet, de a Survivor ellen egyik sem tudott nyerni. A túlélők viadala mind az öt múlt heti adása az RTL Klub 18-49-ben mért főműsoridős csatornaátlaga fölötti eredményt ért el, és végig stabil volt. Ez azért is kiemelkedő teljesítmény, mivel négy különböző produkció is indult vele egy időben, köztük két nagyszabású showműsorral, de egyik sem tudta legyőzni a Survivort. Szerdán nagyon gyengén kezdett Ördög Nóra új műsora, a Mit tenne a gyereked? és az utána látható Sztárok és párok is. A két TV2-s saját gyártás csütörtökön is új adásokkal jelentkezett, és míg a gyerekes műsor ugyanazt az eredményt érte el, mint a megelőző nap, addig a Kasza Tibor vezette vetélkedő bedőlt és borzasztóan teljesített. A Barátok közt és az Éjjel-Nappal Budapest a hétfői és keddi gyenge eredmények után magukra találtak, és szerdától már remek számokat értek el. Csütörtökön pedig taroltak, a Barátok közt kiemelkedő, míg az azt követő Éjjel-Nappal Budapest a kései kezdés ellenére parádés számokat szállított. Pénteken elindult a TV2 új nagyszabású zenés showműsora, a Csak show és más semmi, mely katasztrofálisan teljesített. Alulmúlta a szintén gyengén kezdő Szenzációs Négyes premierjének nézettségét is.
A késő esti tartalmak közül a Dr. Csont ismétlése hétfőn ugyan csak közepes eredményeket ért el, de így is legyőzte mindkét korosztályban a TV2 új, Elrabolva című sorozatát. Kedden remek számokkal indult a TV2 vadonatúj, saját gyártású szériája, a Bogaras szülők, ami mind 18-49-ben, mind teljesben megverte a gyengén teljesítő Házon kívült. Szerdán a Szulejmán a fiataloknál átlagosan, a teljes lakosságban jól hozott és legyőzte a csatornapremier Zoo - Állati ösztönt. Csütörtökön mindkét korosztályban tarolt a Doktor Murphy és négy hete nem látott kiemelkedő nézettséget ért el 18-49-ben. Pénteken gyenge számokkal rajtolt a Korhatáros szerelem második évada, de így is nyert, mert a vele egy időben futó Showder Klub szezonnyitója borzasztó eredményeket produkált. Szombaton az első részével megbukott a MasterChef Junior. Az új gasztroreality nem bírt sem a Fókusz Plusszal, sem az X-Faktorral, és a TV2 ennek a műsornak is köszönhetően rosszabbul teljesített szombaton, mint egy héttel korábban, amikor filmeket sugároztak. Ennek az oka a TV2 gyengélkedése mellett az is, hogy az X-Faktor ismét brutálisan tarolt, és mind a fiataloknál, mind a teljes lakosságban nőtt a nézettsége. Nem csak a szombat estét, hanem a hetet is megnyerte és ez az adás lett az idei legnézettebb szórakoztató produkció. Vasárnap nagyon gyengén indult a Sztárban sztár új évada. 18-49-ben több mint 8 százalékponttal kezdett rosszabbul, mint a tavalyi szezon, a teljes lakosságban pedig több mint 6 százalékponttal hozott alacsonyabb értéket, és nem érte el az egymillió nézőt sem. A műsor történetében ez volt az eddigi legkevésbé nézett adás. Az eddig képernyőre került 46 részből a mostanival együtt csak 5 nem lépte át a milliós nézettséget. A Szenzációs Négyes a korábbi javulás után ismét megzuhant és 18-49-ben negatív rekordot döntött. Az Aranyélet az erősebb felvezetésnek köszönhetően javított az előző részéhez képest, de így is alacsony számokat ért el. A TV2 a gyengén teljesítő Sztárban sztárral is megnyerte a vasárnapot köszönhetően annak, hogy az RTL Klubon katasztrofálisan hozott a Szenzációs. Hétfő: TV2: Titkok szállodája: 216 ezer (13,4%), 18-49: 30 ezer (7,4%) TV2: Feriha: 438 ezer (20,4%), 18-49: 61 ezer (11,1%) RTL: Elif - A szeretet útján: 214 ezer (11,3%), 18-49: 39 ezer (8,3%) RTL: Fókusz: 280 ezer (12,2%), 18-49: 73 ezer (12,1%) TV2: Tények: 710 ezer (23,4%), 18-49: 151 ezer (17,3%) RTL: Híradó: 690 ezer (22,5%), 18-49: 182 ezer (20,6%) TV2: Ninja Warrior Hungary: 566 ezer (14,2%), 18-49: 237 ezer (16,3%) RTL: Survivor: 658 ezer (16,3%), 18-49: 232 ezer (17,3%) RTL: Barátok közt: 653 ezer (14,9%), 18-49: 200 ezer (12,8%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 491 ezer (12,5%), 18-49: 197 ezer (13%) TV2: Elrabolva 1x01: 135 ezer (6,5%), 18-49: 74 ezer (7,8%) RTL: Dr. Csont (ism.): 242 ezer (9,3%), 18-49: 129 ezer (11,3%) Kedd: TV2: Titkok szállodája: 201 ezer (12,3%), 18-49: 31 ezer (7,4%) TV2: Feriha: 433 ezer (19,7%), 18-49: 71 ezer (12,6%) RTL: Elif - A szeretet útján: 216 ezer (11,1%), 18-49: 41 ezer (8,4%) RTL: Fókusz: 225 ezer (9,7%), 18-49: 42 ezer (6,9%) TV2: Tények: 686 ezer (22%), 18-49: 148 ezer (16,1%) RTL: Híradó: 696 ezer (22,1%), 18-49: 178 ezer (19,1%) TV2: A legbátrabb páros: 609 ezer (14,7%), 18-49: 231 ezer (15,9%) RTL: Survivor: 620 ezer (14,9%), 18-49: 229 ezer (17%) RTL: Barátok közt: 670 ezer (14,9%), 18-49: 208 ezer (13,5%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest:500 ezer (12,7%), 18-49: 183 ezer (12,4%) TV2: Bogaras szülők 1x01: 322 ezer (11%), 18-49: 160 ezer (13,9%) RTL: Házon kívül: 265 ezer (9,4%), 18-49: 101 ezer (9%) TV2: APB - A milliárdos körzet 1x01: 116 ezer (6,3%), 18-49: 59 ezer (7,4%) RTL: XXI. század:139 ezer (6,5%), 18-49: 65 ezer (7,2%) Szerda: TV2: Titkok szállodája: 208 ezer (13,8%), 18-49: 20 ezer (5,7%) TV2: Feriha: 415 ezer (19,9%), 18-49: 62 ezer (12,3%) RTL: Elif - A szeretet útján: 195 ezer (10,8%), 18-49: 39 ezer (9,2%) RTL: Fókusz: 226 ezer (10,1%), 18-49: 47 ezer (8,7%) TV2: Tények: 703 ezer (23,7%), 18-49: 154 ezer (19,7%) RTL: Híradó: 666 ezer (22,2%), 18-49: 159 ezer (20%) TV2: Mit tenne a gyereked?: 494 ezer (12,3%), 18-49: 134 ezer (10,4%) TV2: Sztárok és párok: 416 ezer (10,7%), 18-49: 144 ezer (10%) RTL: Survivor: 644 ezer (16,4%), 18-49: 211 ezer (17,2%) RTL: Barátok közt: 714 ezer (16,4%), 18-49: 239 ezer (16,3%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 536 ezer (13,8%), 18-49: 233 ezer (16,1%) TV2: Zoo - Állati ösztön 1x01: 142 ezer (6%), 18-49: 36 ezer (3,9%) RTL: Szulejmán: 322 ezer (12,7%), 18-49: 106 ezer (10,7%) Csütörtök: TV2: Titkok szállodája: nincs adat, 18-49: nincs adat TV2: Feriha: 393 ezer (18,9%), 18-49: 55 ezer (10,7%) RTL: Elif - A szeretet útján: 198 ezer (11%), 18-49: 25 ezer (5,8%) RTL: Fókusz: 248 ezer (11%), 18-49: 56 ezer (9,6%) TV2: Tények: 714 ezer (23,7%), 18-49: 156 ezer (18,8%) RTL: Híradó: 681 ezer (22,4%), 18-49: 153 ezer (18,3%) TV2: Mit tenne a gyereked?: 491 ezer (12,2%), 18-49: 130 ezer (10,4%) TV2: Sztárok és párok: 347 ezer (9,3%), 18-49: 107 ezer (7,8%) RTL: Survivor: 684 ezer (17,3%), 18-49: 216 ezer (18%) RTL: Barátok közt: 719 ezer (16,9%), 18-49: 242 ezer (17,3%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 577 ezer (15,5%), 18-49: 260 ezer (18,8%) TV2: NCIS 15x01: 133 ezer (5,7%), 18-49: 36 ezer (3,6%) RTL: Doktor Murphy 1x15: 369 ezer (14,2%), 18-49: 193 ezer (17,4%) Péntek: TV2: Titkok szállodája: 199 ezer (12,3%), 18-49: 26 ezer (6,2%) TV2: Feriha: 412 ezer (19,8%), 18-49: 65 ezer (12,3%) RTL: Elif - A szeretet útján: 247 ezer (13,1%), 18-49: 41 ezer (8,5%) RTL: Fókusz: 259 ezer (11,6%), 18-49: 47 ezer (8,3%) TV2: Tények: 667 ezer (22,3%), 18-49: 122 ezer (14,6%) RTL: Híradó: 720 ezer (23,9%), 18-49: 187 ezer (22,1%) TV2: Csak show és más semmi: 498 ezer (12,6%), 18-49: 136 ezer (10,2%) RTL: Survivor: 649 ezer (16,7%), 18-49: 209 ezer (17,3%) RTL: Barátok közt: 679 ezer (16%), 18-49: 230 ezer (15,9%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 489 ezer (12,9%), 18-49: 206 ezer (15,1%) TV2: Korhatáros szerelem 2x01: 337 ezer (12,3%), 18-49: 121 ezer (11,5%) RTL: Showder Klub: 210 ezer (7,7%), 18-49: 85 ezer (8,2%) Szombat: Duna: SzerencseSzombat: 264 ezer (7,3%), 18-49: 16 ezer (1,5%) TV2: Tények: 655 ezer (20,7%), 18-49: 127 ezer (13,8%) RTL: Híradó: 697 ezer (21,8%), 18-49: 244 ezer (18,8%) TV2: MasterChef Junior: 331 ezer (8,1%), 18-49: 72 ezer (5,2%) TV2: R.I.P.D. - A szellemzsaru (film): 156 ezer (5%), 18-49: 69 ezer (5,3%) RTL: Fókusz Plusz: 718 ezer (18,6%), 18-49: 244 ezer (19,6%) RTL: X-Faktor: 1,298 millió (31%), 18-49: 543 ezer (35,6%) RTL: Ünneprontók ünnepe (film): 270 ezer (11,5%), 18-49: 132 ezer (12,6%) Vasárnap: TV2: Tények: 805 ezer (22,7%), 18-49: 168 ezer (14,7%) RTL: Híradó: 706 ezer (19,6%), 18-49: 168 ezer (14,4%) TV2: Sztárban sztár: 845 ezer (19,5%), 18-49: 281 ezer (17,3%) TV2: Aranyélet 1x04: 200 ezer (9,2%), 18-49: 67 ezer (7%) RTL: Szenzációs Négyes: 505 ezer (11,2%), 18-49: 176 ezer (10,7%) RTL: Nagyfater elszabadul (film): 247 ezer (7,7%), 18-49: 122 ezer (9,1%)


További hírek

49. heti nézettség - Ismét mindent vitt az X-Faktor

48. heti nézettség - Továbbra is remek eredményeket szállít a Barátok közt

Szerdán tarolt A Konyhafőnök VIP és a Barátok közt, összeomlott a TV2

47. heti nézettség - Legyengült az Éjjel-Nappal Budapest



Hozzászólások