A 3. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 4. héten (január 21-27.) a Cennet 18-49-ben pénteket leszámítva minden nap legyőzte a vele párhuzamosan futó Elif – A szeretet útján című török sorozatot, teljesben pedig végig a TV2 szériája teljesített jobban. Az RTL Híradó a fiataloknál a hét minden napján nyert a Tények ellen, összlakosságban azonban a hétvégén az utóbbi híradás volt a nézettebb.

A Fókusz második hete látható ismét a főműsoridőben, és ezúttal is remek eredményeket szállított mindkét korosztályban. A hét minden napján legyőzte az Exatlon Hungaryt abban az idősávban, amikor egyszerre voltak láthatóak. A Drága örökösök továbbra is jól teljesít, de csökkenek a számai és már nem hoz olyan parádés nézettséget, mint az év első két hetében. Az RTL új napi sorozata 18-49-ben szerdán negatív rekordot ért el, amit vélhetően az is okozott, hogy az M4 Sporton sokan figyelték a Norvégia-Magyarország kézilabda mérkőzést, amely nem csak az Örökösöket, hanem szinte minden vele egyszerre futó műsort is meggyengített. A Barátok közt hullámzó eredményei a múlt hétre stabilizálódtak, de a sorozat a fiataloknál csak közepesen hozott és rendszeresen kikapott a TV2 sportműsorától. Az Exatlon Hungary 18-49-ben, minden nap a TV2 főműsoridős csatornaátlaga fölötti remek teljesítményt nyújtott, hétfőn és pénteken pedig kiemelkedő számokat szállított.

Az Éjjel-Nappal Budapest gyengén teljesített, azonban így is legyőzte minden nap a Legyen Ön is milliomos!-t, amely az előző hét után a még későbbi időpontban is rossz eredményeket produkál. A kvízműsor premierje bár kiemelkedő nézettséget hozott, és megverte az RTL Klubot, a számai azóta folyamatosan csökkennek és már teljes lakosságban sem tud nézettebb lenni a vele egy időben vetített Budapestnél. A Milliomos nem tudja kihasználni az előtte látható, 18-49-ben csatornaátlag fölött teljesítő Exatlon remek nézettségét.

A Dr. Csont ismétlése mindkét korosztályban katasztrofálisan hozott. A Házon kívül 18-49-ben és teljesben is remekül, a XXI. Század gyengén teljesített. A Halálos fegyver és a Páratlan páros premier epizódjai is rossz eredményeket produkáltak. A TV2-n keddtől csütörtökig a Columbo ismétléseit adják késő esténként, melyek mindkét korosztályban gyengén hoztak, és kikaptak az RTL Klub műsoraitól. A Halálos fegyver múlt heti epizódját azonban legyőzte Columbo az összlakosságban.

hirdetés

Szombaton új rész volt látható A Tanárból. Az RTL Klub heti sorozata a korábbi közepes eredmény után nem tudott javulni, és ugyan nyeri a sávját, 18-49-ben nem csak a premier, hanem a tavalyi évad nézettségétől is elmarad. A Dal idei etapjának második adását valamivel többen figyelték, mint az elsőt, de a műsor továbbra is katasztrofálisan teljesít mindkét korosztályban. Teljes lakosságban A Dalnál a szombat délután adásba kerülő Gasztroangyal is jobb számokat produkál. Vasárnap filmeket adott mind az RTL Klub, mind a TV2, és utóbbi adó nyerte az estét a fiataloknál. Összességében az RTL Klub 18-49-ben, főműsoridőben mért heti átlagos közönségaránya a harmadik héthez képest 3 tizedszázalékpontot csökkent (14,3%-ról 14%-re), miközben a TV2 5 tizedet javított (11,1%-ről 11,6%-ra).

Hétfő:
TV2: Cennet: 468 ezer (15,4%), 18-49: 65 ezer (8%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 290 ezer (9,5%), 18-49: 51 ezer (6,2%)

TV2: Tények: 851 ezer (22,2%), 18-49: 192 ezer (16,7%)
RTL: Híradó: 912 ezer (23,7%), 18-49: 242 ezer (20,8%)

TV2: Tények Extra: 785 ezer (19,1%), 18-49: 203 ezer (15,6%)
RTL: Fókusz: 896 ezer (20,9%), 18-49: 255 ezer (18,6%)

TV2: Exatlon Hungary: 709 ezer (15,6%), 18-49: 260 ezer (16,8%)
RTL: Drága örökösök: 917 ezer (20,1%), 18-49: 310 ezer (20%)
RTL: Barátok közt: 746 ezer (16,3%), 18-49: 210 ezer (13,1%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 387 ezer (11,3%), 18-49: 120 ezer (9,4%)
TV2: Die Hard 3. (film): 110 ezer (7,9%), 18-49: 55 ezer (9,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 507 ezer (14,1%), 18-49: 172 ezer (13%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 182 ezer (8,1%), 18-49: 48 ezer (5,4%)

Kedd:
TV2: Cennet: 508 ezer (16,6%), 18-49: 92 ezer (10,3%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 312 ezer (10,1%), 18-49: 75 ezer (8,4%)

TV2: Tények: 819 ezer (21,1%), 18-49: 175 ezer (14,5%)
RTL: Híradó: 879 ezer (22,5%), 18-49: 260 ezer (21,3%)

TV2: Exatlon Hungary: 667 ezer (14,6%), 18-49: 233 ezer (15,2%)
RTL: Fókusz: 854 ezer (19,8%), 18-49: 295 ezer (21,1%)
RTL: Drága örökösök: 927 ezer (20,1%), 18-49: 324 ezer (20,8%)
RTL: Barátok közt: 724 ezer (15,7%), 18-49: 226 ezer (14,3%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 415 ezer (11,9%), 18-49: 110 ezer (8,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 444 ezer (12,6%), 18-49: 147 ezer (11,5%)

TV2: Columbo (ism.): 147 ezer (9,2%), 18-49: 44 ezer (6,8%)
RTL: Házon kívül: 345 ezer (14,1%), 18-49: 126 ezer (12,8%)
RTL: XXI. század: 195 ezer (10,2%), 18-49: 78 ezer (10,2%)

Szerda:
M4 Sport: Kézilabda: Norvégia – Magyarország (felvezetéssel) 295 ezer (7,5%), 18-49: 120 ezer (9,5%)
TV2: Cennet: 473 ezer (15,2%), 18-49: 83 ezer (9,3%)
TV2: Tények: 811 ezer (20,5%), 18-49: 160 ezer (12,9%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 288 ezer (9,2%), 18-49: 69 ezer (7,7%)
RTL: Híradó: 838 ezer (21%), 18-49: 217 ezer (17,3%)

TV2: Exatlon Hungary: 613 ezer (13,4%), 18-49: 237 ezer (14,9%)
RTL: Fókusz: 806 ezer (18,2%), 18-49: 263 ezer (17,2%)
RTL: Drága örökösök: 885 ezer (19%), 18-49: 288 ezer (17,8%)
RTL: Barátok közt: 720 ezer (15,8%), 18-49: 208 ezer (13,1%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 412 ezer (11,6%), 18-49: 99 ezer (7,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 508 ezer (13,7%), 18-49: 185 ezer (13,7%)

TV2: Columbo (ism.): 172 ezer (10%), 18-49: 44 ezer (6,1%)
RTL: Halálos fegyver 3×05: 212 ezer (8,7%), 18-49: 96 ezer (9,6%)

Csütörtök:
TV2: Cennet: 470 ezer (15,5%), 18-49: 83 ezer (9,9%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 334 ezer (11%), 18-49: 82 ezer (9,8%)

TV2: Tények: 860 ezer (22%), 18-49: 230 ezer (18,9%)
RTL: Híradó: 948 ezer (24,2%), 18-49: 280 ezer (22,8%)

TV2: Exatlon Hungary: 623 ezer (13,7%), 18-49: 254 ezer (16,1%)
RTL: Fókusz: 837 ezer (19,3%), 18-49: 289 ezer (20,1%)
RTL: Drága örökösök: 939 ezer (20,5%), 18-49: 323 ezer (20,2%)
RTL: Barátok közt: 807 ezer (17,7%), 18-49: 239 ezer (14,7%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 407 ezer (11,7%), 18-49: 107 ezer (7,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 467 ezer (13,2%), 18-49: 173 ezer (12,7%)

TV2: Columbo (ism.): 173 ezer (9,5%), 18-49: 50 ezer (6,8%)
RTL: Páratlan páros 1×05: 239 ezer (10,4%), 18-49: 89 ezer (9,5%)

Péntek:
TV2: Cennet: 467 ezer (15,1%), 18-49: 51 ezer (6%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 270 ezer (8,8%), 18-49: 53 ezer (6,2%)

TV2: Tények: 816 ezer (21,4%), 18-49: 166 ezer (14,3%)
RTL: Híradó: 839 ezer (21,9%), 18-49: 223 ezer (19,1%)

TV2: Exatlon Hungary: 657 ezer (14,9%), 18-49: 274 ezer (18,3%)
RTL: Fókusz: 795 ezer (19%), 18-49: 248 ezer (18,6%)
RTL: Drága örökösök: 839 ezer (18,7%), 18-49: 283 ezer (18,6%)
RTL: Barátok közt: 759 ezer (17%), 18-49: 212 ezer (13,6%)

TV2: Legyen Ön is milliomos!: 355 ezer (10,2%), 18-49: 90 ezer (6,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 482 ezer (13,2%), 18-49: 168 ezer (12,5%)

TV2: Szövetségesek (film): 98 ezer (5,9%), 18-49: 24 ezer (3,4%)
RTL: A harminchármak (film): 213 ezer (10,6%), 18-49: 108 ezer (12,7%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal: 378 ezer (10,8%), 18-49: 55 ezer (4,9%)

TV2: Tények: 798 ezer (20%), 18-49: 148 ezer (11,6%)
RTL: Híradó: 786 ezer (19,7%), 18-49: 239 ezer (18,6%)

Duna: A Dal 2019: 314 ezer (7%), 18-49: 53 ezer (3,4%)
TV2: Állj, vagy jövök! (film): 348 ezer (7,7%), 18-49: 125 ezer (8,3%)
TV2: Need for Speed (film): 175 ezer (5,3%), 18-49: 73 ezer (5,5%)
RTL: Fókusz Plusz: 636 ezer (14,4%), 18-49: 228 ezer (15,8%)
RTL: A Tanár 2×03: 656 ezer (14,2%), 18-49: 247 ezer (15,5%)
RTL: Gengszterzsaruk (film): 307 ezer (9,8%), 18-49: 132 ezer (10,4%)

Vasárnap:
Duna: Borbás Marcsi szakácskönyve: 267 ezer (6,8%), 18-49: 38 ezer (2,9%)

TV2: Tények: 879 ezer (20,2%), 18-49: 199 ezer (13,5%)
RTL: Híradó: 814 ezer (18,6%), 18-49: 228 ezer (15,3%)

TV2: Amerikába jöttem (film): 533 ezer (11,4%), 18-49: 202 ezer (12,1%)
TV2: Törés (film): 241 ezer (8,3%), 18-49: 118 ezer (9,8%)
RTL: Renegátok (film): 441 ezer (9,3%), 18-49: 190 ezer (11,3%)
RTL: A magányos lovas (film): 182 ezer (6%), 18-49: 73 ezer (6%)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna