A 33. heti nézettségi adatok itt tekinthető meg. A 34. héten (augusztus 19 – augusztus 25) az RTL Híradó 18-49-ben minden nap legyőzte a Tényeket és a Tények Pluszt, míg a teljes lakosság körében a TV2 hírműsorai ötször is nyerni tudtak. Hétfőn és kedden hosszú hétvége volt, így ünnepi műsorrend volt a két legnagyobb csatornán. Hétfőn este meglepő módon a Film+ csatornán leadott Kong: Koponya-sziget teljesített mindkét korosztályban a legjobban, mellette csak az RTL-es Bolondok aranya ment viszonylag jól.

Kedden tarolt a közmédián a Tűzijáték. A közvetítés a Dunán a fiatalok körében a hét második legnézettebb műsora lett, összlakosságban pedig az első. Ezen kívül az MTVA élőben adta a Duna Worldön is, ahol szintén pazar számokat produkált. A budapesti ünnepség mellett a TV2-s Angry Birds és A kém, valamint az RTL-es Némó nyomában sem ment rosszul.

A Fókusz szerda este tarolt, csütörtökön közepes számokat szállított, míg pénteken jól ment. A Hegyi doktor – Újra rendel szerdán és csütörtökön gyenge adatokat produkált, de pénteken is csupán közepeseket. A német sorozat minden nap nagy arányban kikapott az RTL magazinjától. A Drága örökösök szerdán kimagasló nézettséget produkált, míg csütörtökön és pénteken “csak” szép számokat. Az Ökörapáti életéről szóló széria 18-49-ben a heti toplista élén végzett. A Bezár a bazár! mindhárom nap rossz nézettséggel került képernyőre és mind az RTL napi falus sorozatától, mind Berényiéktől minden esetben kikapott.

A Barátok közt annak ellenére, hogy legyőzte a TV2 vetélkedőjét, minden nap gyenge számokat produkált. Az Áll az alku szerdán szimpla, míg csütörtökön és pénteken dupla részekkel volt látható. Gundel Takács Gábor műsorának új évadának ez volt az utolsó hete, de mind az 5 adása nagyon gyenge számokat hozott.

hirdetés

Szerdán a Showder Klub és Privát kopók, míg csütörtökön a Mint macska az egérrel című RTL-es film egyaránt katasztrofális számokat produkáltak. A felsorolt első és harmadik műsor még a gyengélkedő Alkutól is kikaptak. Csütörtökön ezen kívül kora este Európa Liga közvetítés volt az M4 Sporton, mely csatorna szinten kiemelkedő számokat szállított. Pénteken a Gagyi mami című RTL-es mozi ment elég rosszul.

Szombaton jól ment a Fókusz Plusz visszatérő adása. Az esti RTL-es és TV2-s filmek közül egyedül az előbbi csatornán képernyőre tűzött Kincs, ami nincs című Bud Spencer és Terence Hill alkotás ment jól. Vasárnap este a Központi hírszerzés című TV2-s mozi és a szintén a Film+-on Bud Spenceres … és megint dühbe jövünk hozott jó számokat. Az RTL Klub 18-49-ben öt estét (19-23 óra) nyert, a TV2 csak a vasárnapot, a kedd pedig döntetlen lett. (Minden olyan helyen, ahol nincs jelölve a korcsoport 18-49-es adatokat elemzünk.)

Hétfő:
TV2: Tények: 490 ezer (19,6%), 18-49: 71 ezer (10,3%)
RTL: Híradó: 554 ezer (22,2%), 18-49: 143 ezer (20,7%)

Film+: Kong: Koponya-sziget (film): 220 ezer (7%), 18-49: 112 ezer (10%)
TV2: Időről-időre (film): 180 ezer (5,9%), 18-49: 57 ezer (6,2%)
TV2: 3 nap a halálig (film): 137 ezer (5,3%), 18-49: 39 ezer (4%)
RTL: Bolondok aranya (film): 351 ezer (11,4%), 18-49: 95 ezer (10,4%)
RTL: … és megint dühbe jövünk (fim): 204 ezer (8,1%), 18-49: 61 ezer (6,3%)

Kedd:
TV2: Tények: 546 ezer (18,4%), 18-49: 108 ezer (12,2%)
RTL: Híradó: 565 ezer (19%), 18-49: 159 ezer (18%)

TV2: Angry Birds (film): 221 ezer (6,6%), 18-49: 107 ezer (10,3%)
RTL: Némó nyomában (film): 193 ezer (5,8%), 18-49: 92 ezer (9%)

Duna: Tűzijáték: 850 ezer (22,2%), 18-49: 207 ezer (15,9%)
Duna World: Tűzijáték: 322 ezer (8,4%), 18-49: 79 ezer (6,1%)
TV2: A kém (film): 244 ezer (8,1%), 18-49: 115 ezer (10,1%)
RTL: A galaxis őrzői (fim): 188 ezer (6,1%), 18-49: 121 ezer (10,4%)

Szerda:
TV2: Tények: 605 ezer (23,1%), 18-49: 93 ezer (13,1%)
TV2: Tények Plusz: 626 ezer (22,7%), 18-49: 98 ezer (13,1%)
RTL: Híradó: 592 ezer (22,3%), 18-49: 149 ezer (20,8%)

TV2: Hegyi doktor – Újra rendel: 536 ezer (16,8%), 18-49: 81 ezer (9,1%)
RTL: Fókusz: 540 ezer (17,3%), 18-49: 180 ezer (20,5%)

TV2: Bezár a bazár!: 550 ezer (14,2%), 18-49: 114 ezer (9,4%)
TV2: Áll az alku: 414 ezer (12,6%), 18-49: 102 ezer (8,7%)
TV2: Exek és szeretők (film): 134 ezer (8,2%), 18-49: 33 ezer (5,1%)
RTL: Drága örökösök: 725 ezer (18,7%), 18-49: 242 ezer (20,1%)
RTL: Barátok közt: 558 ezer (14,8%), 18-49: 139 ezer (11%)
RTL: A Showder Klub bemutatja: 167 ezer (5,8%), 18-49: 56ezer (5,2%)
RTL: Privát kopók: 95 ezer (5,6%), 18-49: 41 ezer (5,9%)

Csütörtök:
M4 Sport: Európa Liga Rájátszás: FK Suduva – FTC (felvezetéssel): 298 ezer (8,8%), 18-49: 97 ezer (9,6%)
TV2: Tények: 606 ezer (23,3%), 18-49: 72 ezer (10,7%)
TV2: Tények Plusz: 578 ezer (21,2%), 18-49: 92 ezer (12,5%)
TV2: Hegyi doktor – Újra rendel: 514 ezer (16,4%), 18-49: 98 ezer (11%)
RTL: Híradó: 578 ezer (22%), 18-49: 120 ezer (17,3%)
RTL: Fókusz: 463 ezer (15,1%), 18-49: 116 ezer (13,4%)
TV2: Bezár a bazár!: 526 ezer (13,5%), 18-49: 110 ezer (8,9%)
TV2: Áll az alku: 455 ezer (13,8%), 18-49: 113 ezer (9,6%)
TV2: Áll az alku: 224 ezer (12,2%), 18-49: 67 ezer (9,2%)
RTL: Drága örökösök: 651 ezer (16,8%), 18-49: 196 ezer (16,3%)
RTL. Barátok közt: 630 ezer (16,3%), 18-49: 162 ezer (12,4%)
RTL: Mint macska az egérrel (film): 154 ezer (6,8%), 18-49: 45 ezer (5,2%)

Péntek:
TV2: Tények: 586 ezer (23,9%), 18-49: 70 ezer (11%)
TV2: Tények Plusz: 580 ezer (22,4%), 18-49: 85 ezer (12,3%)
RTL: Híradó: 563 ezer (22,5%), 18-49: 127 ezer (19,4%)

TV2: Hegyi doktor – Újra rendel: 496 ezer (17,7%), 18-49: 94 ezer (12,1%)
RTL: Fókusz: 456 ezer (16,7%), 18-49: 119 ezer (15,7%)

TV2: Bezár a bazár!: 516 ezer (14,3%), 18-49: 105 ezer (9,3%)
TV2: Áll az alku: 432 ezer (13,3%), 18-49: 84 ezer (7,3%)
TV2: Áll az alku: 246 ezer (12,7%), 18-49: 53 ezer (7%)
RTL: Drága örökösök: 643 ezer (18,3%), 18-49: 176 ezer (16,6%)
RTL: Barátok közt: 525 ezer (13,9%), 18-49: 126 ezer (9,9%)
RTL: Gagyi mami (film): 148 ezer (5,9%), 18-49: 71 ezer (7,6%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal: 191 ezer (8,5%), 18-49: 18 ezer (2,8%)

Duna: SzerencseSzombat: 225 ezer (8,5%), 18-49: 17 ezer (2,4%)
TV2: Tények: 474 ezer (18,7%), 18-49: 71 ezer (9,9%)
RTL: Híradó: 460 ezer (18,1%), 18-49: 100 ezer (14%)

TV2: A gondozónő (film): 189 ezer (6,2%), 18-49: 35 ezer (4,1%)
TV2: Gladiátor (film): 137 ezer (5,1%), 18-49: 62 ezer (6,2%)
RTL: Fókusz: 313 ezer (11,2%), 18-49: 86 ezer (11,3%)
RTL: Kincs, ami nincs (film): 334 ezer (10,4%), 18-49: 125 ezer (11,6%)
RTL: Ölve vagy halva (film): 215 ezer (10,4%), 18-49: 73 ezer (8,7%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 505 ezer (17,3%), 18-49: 98 ezer (11,5%)
RTL: Híradó: 540 ezer (18,5%), 18-49: 106 ezer (12,5%)

Film+: … és megint dühbe jövünk (film): 241 ezer (7,1%), 18-49: 61 ezer (6,3%)
TV2: Központi hírszerzés (film): 338 ezer (9,3%), 18-49: 131 ezer (11,6%)
TV2: Hogyan rohanj a vesztedbe (film): 203 ezer (7,3%), 18-49: 76 ezer (7%)
RTL: Amerika kapitány: Az első bosszúálló (film): 229 ezer (6,3%), 18-49: 105 ezer (9,1%)
RTL: Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma (film): 164 ezer (6,2%), 18-49: 74 ezer (7%)

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre