A 33. heti nézettség itt olvasható vissza. A 34. héten az RTL Klub 17,5%-ra erősödött. Javult a TV2 is, mely pont 10%-ot hozott, az M4 Sport viszont a második helyről a top10-es listából is kiesett. A harmadik a Cool lett 5,1%-kal, míg a negyedik a Mozi+ 4,5%-kal, mellyel ismét legyőzte a Film+ csatornát, mely 4%-kal az ötödik helyen végzett. A további sorrend a szöveg alatti grafikonon.

A fiataloknál az RTL Híradó hatszor, míg a Tények csak egyszer nyert, míg összlakosságban hétből hétszer az előbbit figyelték többen. A Fókusz minden adását többen választották mint a TV2 hírműsorát. Az Édes Élet Holiday 18-49-ben gyengén, míg teljesben közepes adatokat produkált. A vele egy időben látható Éjjel-Nappal Budapest tarolt a fiataloknál, míg összlakosságban felemás számokat szállított. A Jóban Rosszban csatornaszinten mindkét korosztályban közepesen futott. A Barátok közt minden szinten kimagasló eredményeket ért el, és ismét a legnézettebb műsor lett a héten.

hirdetés

Hétfőn a Dr. Csont dupla ismétlését most is nagyon kevesen választották. Szerdán jól hozott a Szulejmán. Csütörtökön gyengélkedett az NCIS új epizódja, míg a CSI: Miami helyszínelők közepes számokat produkált. Később az NCIS régi részére se kapcsoltak sokan, és csatornaszinten ugyanez történt a CSI: A helyszínelők ismétlésével is. Pénteken a dupla Csúcsformábant valamivel többen nézték, de összességében még mindig nem lehetett elégedett vele a csatorna.

Szombaton nagyon gyengén nyitott a TV2 új gigaprodukciójának beköltöző showja. A Star Academy első adását egy 19 éves RTL-es filmmel győzték le. Vasárnap a nyári szünetről visszatérő Forma-1 szép adatokat szállított. Este a Star Academy második beköltöző műsorát már többen nézték és le is győzte az RTL-t, de még így is messze alulmúlta a várakozásokat. (Fotó: TV2)


Hétfő:
TV2: Tények: 704 ezer (20%), 18-49: 178 ezer (16,1%)
RTL: Híradó: 888 ezer (25,7%), 18-49: 216 ezer (19,9%)
RTL: Fókusz: 755 ezer (19,9%), 18-49: 209 ezer (17,3%)

Duna: Csak színház és más semmi (ism.): 129 ezer (3%), 18-49: 20 ezer (1,3%)
TV2: Édes Élet Holiday: 500 ezer (12,1%), 18-49: 129 ezer (9,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 694 ezer (16,4%), 18-49: 270 ezer (18,9%)

TV2: Jóban Rosszban: 510 ezer (11,7%), 18-49: 132 ezer (8,5%)
RTL: Barátok közt: 957 ezer (22,3%), 18-49: 308 ezer (19,8%)

Duna: Hawaii Five-0 2×09: 221 ezer (6,1%), 18-49: 33 ezer (2,3%)
TV2: Blöff (film): 209 ezer (7,3%), 18-49: 88 ezer (7,4%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 410 ezer (12,3%), 18-49: 175 ezer (12,9%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 298 ezer (13,3%), 18-49: 142 ezer (14,7%)

Kedd:
TV2: Tények: 588 ezer (21,9%), 18-49: 148 ezer (18,7%)
RTL: Híradó: 653 ezer (24,9%), 18-49: 166 ezer (21,5%)
RTL: Fókusz: 643ezer (21,1%), 18-49: 214 ezer (23,3%)

TV2: Édes Élet Holiday: 449 ezer (12,6%), 18-49: 113 ezer (10%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 676 ezer (18,1%), 18-49: 288 ezer (23,5%)
TV2: Jóban Rosszban: 538 ezer (12,5%), 18-49: 160 ezer (10,2%)
RTL: Barátok közt: 933 ezer (21,8%), 18-49: 337 ezer (21,4%)

TV2: Csak tudnám hogy csinálja (film): 192 ezer (6,3%), 18-49: 92 ezer (7,6%)
RTL: 3 nap a halálig (film): 441 ezer (16,2%), 18-49: 183 ezer (17%)

Szerda:
TV2: Tények: 526 ezer (19,5%), 18-49: 111 ezer (14,3%)
RTL: Híradó: 648 ezer (24,6%), 18-49: 128 ezer (17,1%)
RTL: Fókusz: 585 ezer (19,3%), 18-49: 157 ezer (17,1%)

TV2: Édes Élet Holiday 350 ezer (9,9%), 18-49: 95 ezer (8,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 643 ezer (17,4%), 18-49: 267 ezer (22,7%)
TV2: Jóban Rosszban: 461 ezer (11,3%), 18-49: 139 ezer (9,9%)
RTL: Barátok közt: 883 ezer (21,7%), 18-49: 281 ezer (19,7%)

TV2: A majmok bolygója: Lázadás (film): 182 ezer (6,2%), 18-49: 80 ezer (6,7%)
RTL: Szulejmán 189. rész: 679 ezer (20%), 18-49: 222 ezer (16,3%)
RTL: Glades – Tengerparti gyilkosságok (ism.): 330 ezer (15,4%), 18-49: 130 ezer (14%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 494 ezer (19,8%), 18-49: 105 ezer (15%)
RTL: Híradó: 633 ezer (26%), 18-49: 125 ezer (18,1%)
RTL: Fókusz: 531 ezer (18,9%), 18-49: 138 ezer (17,7%)

Duna: A Bagi-Nacsa show: 295 ezer (7,2%), 18-49: 43 ezer (3,1%)
TV2: Édes Élet Holiday: 373 ezer (11%), 18-49: 90 ezer (8,8%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 647 ezer (18,1%), 18-49: 241 ezer (21,8%)

TV2: Jóban Rosszban: 511 ezer (12,4%), 18-49: 131 ezer (9,2%)
RTL: Barátok közt: 884 ezer (21,5%), 18-49: 311 ezer (21,6%)

TV2: NCIS 13×22: 301 ezer (8,1%), 18-49: 97 ezer (7,3%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 10×13: 459 ezer (13,7%), 18-49: 207 ezer (15,9%)
TV2: NCIS (ism.): 217 ezer (9,2%), 18-49: 68 ezer (7,1%)
RTL: CSI (ism.): 267 ezer (12,2%), 18-49: 117 ezer (13%)

Péntek:
TV2: Tények: 533 ezer (20,5%), 18-49: 123 ezer (17,1%)
RTL: Híradó: 612 ezer (24%), 18-49: 122 ezer (17,1%)
RTL: Fókusz: 525 ezer (18,7%), 18-49: 133 ezer (17,3%)

Duna: Agatha Raisin 1×01: 192 ezer (4,9%), 18-49: 12 ezer (0,9%)
TV2: Édes Élet Holiday: 379 ezer (11,6%), 18-49: 81 ezer (8,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 588 ezer (17,2%), 18-49: 205 ezer (19,9%)

TV2: Jóban Rosszban: 543 ezer (13,9%), 18-49: 137 ezer (10,9%)
TV2: Jóban Rosszban: 476 ezer (11,7%), 18-49: 147 ezer (10,6%)
RTL: Barátok közt: 913 ezer (22,9%), 18-49: 321 ezer (23,7%)

TV2: Halálos iramban: Ötödik sebesség (film): 227 ezer (9,4%), 18-49: 116 ezer (11,8%)
RTL: Csúcsformában 1×03: 428 ezer (13,2%), 18-49: 176 ezer (14,5%)
RTL: Csúcsformában 1×04: 282 ezer (12,6%), 18-49: 107 ezer (11,1%)

Szombat:
M4: Forma-1 Időmérő (Belga Nagydíj): 246 ezer (13,8%), 18-49: 78 ezer (12,6%)

TV2: Tények: 422 ezer (17,3%), 18-49: 106 ezer (14,3%)
RTL: Híradó: 627 ezer (25,5%), 18-49: 129 ezer (17,3%)

Duna: Szerencseszombat: 237 ezer (8,8%), 18-49: 20 ezer (2,5%)
TV2: Star Academy – Beköltöző Show: 559 ezer (16,6%), 18-49: 154 ezer (13,6%)
RTL: Apád anyád idejöjjön! (film): 590 ezer (17,6%), 18-49: 185 ezer (16,6%)

TV2: Tökéletes hang (film): 239 ezer (9,5%), 18-49: 131 ezer (11,7%)
RTL: Die Hard 3. (film): 488 ezer (17,9%), 18-49: 243 ezer (20,6%)

Vasárnap:
M4: Forma-1 Futam (Belga Nagydíj): 590 ezer (23,4%), 18-49: 230 ezer (24,8%)

TV2: Tények: 488 ezer (17,1%), 18-49: 132 ezer (14,6%)
RTL: Híradó: 690 ezer (24,1%), 18-49: 150 ezer (16,4%)

Duna: Magyarország, szeretlek!: 298 ezer (7,4%), 18-49: 28 ezer (2,1%)
TV2: Star Academy – Beköltöző Show: 696 ezer (17,8%), 18-49: 209 ezer (15,1%)
TV2: Big Game – A nagy vad (film): 302 ezer (11,2%), 18-49: 137 ezer (11,3%)
RTL: Szemfényvesztők (film): 454 ezer (11,9%), 18-49: 185 ezer (14,3%)
RTL: Míg a Jackpot el nem választ (film): 400 ezer (11,1%), 18-49: 189 ezer (12,7%)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna