A 28. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 29. héten (július 14-21.) az RTL Híradó 18-49-ben ötször nyert a Tények ellen, míg a TV2 hírműsora a teljes lakosság körében ugyanennyiszer tudott győzni. A Bezár a bazár! ismétlése hétfőn és pénteken közepes, kedden jó, míg szerdán és csütörtökön gyenge számokat produkált. Tilla és Majka vetélkedője minden nap simán kikapott a falus sorozattal szemben és az RTL magazinműsora ellen is csak kedden tudott nyerni. Az említett Fókusz meglepő módon csak hétfőn hozott jól, kedden kifejezetten gyengén muzsikált, míg szerdán, csütörtökön és pénteken közepesen ment.

A hét első három napján A mi kis falunk 2. évadának ismétlései kerültek még képernyőre, míg csütörtöktől már a 3. szezonbeliek. A Pajakszeg lakóit bemutató produkció hétfőn, kedden és szerdán kiváló adatokat szállított. Arra lehetett számítani, hogy amikor elindul a 3. etap másodszori RTL Klubos sugárzása, akkor vagy stagnálni fog a széria nézettsége, vagy valamelyest csökkenni, ugyanis ezek az epizódok nem olyan régiek, az elmúlt egy évben vetítették őket először.

Ennek ellenére, döbbenetes módon még az eddigieknél is jobban tarolt a sorozat. A mi kis falunk mindkét múlt heti, 3. évados ismétlése 20 százalék feletti közönségarányt ért el csütörtökön és pénteken, melyet még csak megközelíteni sem tudott egyetlen más produkció sem. Idén nyáron a falusi széria júniusi évadzárása óta semmilyen műsor nem tudott ilyen magas nézettséggel futni 18-49-ben.

A Barátok közt az elmúlt hetek gyengélkedése után kijött a mélypontról és egy nap kivételével (amikor erős foci ment), minden nap értékelhető adatokat szállított. Csütörtökön és pénteken pedig már jó számokat produkált. A készítők azonban annyira nem örülhetnek, ugyanis A mi kis falunk ilyen elképesztő felvezetése után magasabb nézettség lenne elvárható a szériától és sokszor a görbéje is folyamatosan csökken. Az Áll az alku új évada – mint korábban megírtuk rosszul kezdett és utána rosszul is folytatódott. A nézők nem igazán találtak oda Gundel Takács Gábor vetélkedőjére az első héten.

hirdetés

Késő este A legbátrabb páros ismétlése minden nap gyenge számokat produkált. Hétfőn A Tanár ismétlése és az Isten Veled Magyarország!, kedden pedig a dupla Magnum teljesített nagyon gyengén. Szerdán fél 8-tól kiemelkedő nézettséget szállított a Fradi BL selejtező mérkőzése. A Focimeccs inkább csak az M4 Sport szintjén ment nagyon jól, de elég volt ahhoz hogy meggyengítse az aznap esti műsorokat. Így az alku és Bk mellett a Showder Klub és a Mr. Whiskey is katasztrofálisan ment. Csütörtökön a Végeredmény című RTL-es film, pénteken pedig az Isten belájkolt mindkét új epizódja gyenge számokat szállított.

Szombat este a Transformers 3. című TV2-s film a gyenge nézettsége ellenére is nyerni tudott, a még alacsonyabb számokat produkáló RTL-es filmek ellen. Vasárnap a Cobra 11 most se ment jól, ahogy az Acélember című RTL-es film sem, még is elég volt ahhoz, hogy mindkét produkció nyerni tudjon a TV2 mozijai ellen. A héten 6 estét (19-23 óra) nyert az RTL Klub, míg a TV2 csak a szombatot tudta behúzni 18-49-ben. (Minden olyan helyen, ahol nincs jelölve a korcsoport 18-49-es adatokat elemzünk.)

Hétfő:
TV2: Tények:
591 ezer (22,7%), 18-49: 90 ezer (12,7%)
RTL: Híradó: 580 ezer (22,1%), 18-49: 144 ezer (20,1%)

TV2: Bezár a bazár!: 593 ezer (17,8%), 18-49: 140 ezer (13,5%)
TV2: Áll az alku: 500 ezer (12,7%), 18-49: 130 ezer (9,9%)
RTL: Fókusz: 449 ezer (14,3%), 18-49: 163 ezer (16,8%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 542 ezer (14,5%), 18:49: 180 ezer (15,2%)
RTL: Barátok közt: 590 ezer (14,9%), 18-49: 174 ezer (13%)

TV2. A legbátrabb páros: 210 ezer (8,1%), 18-49: 72 ezer (7%)
RTL: A Tanár (ism.): 263 ezer (8,1%), 18-49: 92 ezer (7,4%)
RTL: Isten veled Magyarország!: 172 ezer (8,9%), 18-49: 55 ezer (7,2%)

Kedd:
TV2: Tények:
594 ezer (22,6%), 18-49: 103 ezer (15%)
RTL: Híradó: 541 ezer (20,4%), 18-49: 125 ezer (17,9%)

TV2: Bezár a bazár!: 585 ezer (17,5%), 18-49: 147 ezer (14%)
TV2: Áll az alku: 411 ezer (10,6%), 18-49: 117 ezer (8,8%)
RTL: Fókusz: 423 ezer (13,4%), 18-49: 115 ezer (12%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 552 ezer (14,9%), 18:49: 199 ezer (16%)
RTL: Barátok közt: 574 ezer (14,6%), 18-49: 181 ezer (13,5%)

TV2. A legbátrabb páros: 234 ezer (8,4%), 18-49: 81 ezer (7,5%)
RTL: Magnum: 1×19: 286 ezer (8,7%), 18-49: 88 ezer (7,1%)
RTL: Magnum 1×20: 208 ezer (9,1%), 18-49: 76 ezer (8,5%)

Szerda:
TV2: Tények:
573 ezer (22,4%), 18-49: 99 ezer (13,5%)
RTL: Híradó: 544 ezer (21,1%), 18-49: 116 ezer (15,7%)

M4: Bajnokok Ligája selejtező: Fradi-Ludogorec (felvezetés nélkül): 314 ezer (8,9%), 18-49: 112 ezer (10,2%)
TV2: Bezár a bazár!: 496 ezer (15,4%), 18-49: 110 ezer (11,2%)
TV2: Áll az alku: 407 ezer (10,7%), 18-49: 97 ezer (7,7%)
RTL: Fókusz: 414 ezer (13,7%), 18-49: 133 ezer (14,8%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 521 ezer (14,2%), 18:49: 167 ezer (14,3%)
RTL: Barátok közt: 511 ezer (13,4%), 18-49: 118 ezer (9,1%)

TV2. A legbátrabb páros: 269 ezer (10,6%), 18-49: 93 ezer (9,4%)
RTL: A Showder Klub bemutatja: 131 ezer (4,4%), 18-49: 36 ezer (3,3%)
RTL: Mr. Whiskey 1×10: 67 ezer (3,5%), 18-49: 25 ezer (3,2%)

Csütörtök:
TV2: Tények:
629 ezer (23,2%), 18-49: 134 ezer (17,4%)
RTL: Híradó: 548 ezer (20,1%), 18-49: 122 ezer (15,7%)

TV2: Bezár a bazár!: 536 ezer (16%), 18-49: 114 ezer (11,1%)
TV2: Áll az alku: 410 ezer (10,7%), 18-49: 103 ezer (8%)
RTL: Fókusz: 417 ezer (13,2%), 18-49: 131 ezer (13,8%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 639 ezer (17,1%), 18-49: 247 ezer (20,6%)
RTL. Barátok közt: 594 ezer (15,6%), 18-49: 185 ezer (14,3%)

TV2: A legbátrabb páros: 233 ezer (8,8%), 18-49: 65 ezer (6,3%)
RTL: Végeredmény (film): 174 ezer (7,4%), 18-49: 83 ezer (8,6%)

Péntek:
TV2: Tények: 613 ezer (23,7%), 18-49: 111 ezer (16,1%)
RTL: Híradó: 515 ezer (19,8%), 18-49: 97 ezer (13,9%)

TV2: Bezár a bazár!: 534 ezer (17,2%), 18-49: 117 ezer (13,3%)
TV2: Áll az alku: 452 ezer (12,5%), 18-49: 120 ezer (10,5%)
RTL: Fókusz: 393 ezer (13,2%), 18-49: 116 ezer (13,7%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 602 ezer (17,6%), 18-49: 214 ezer (21,4%)
RTL: Barátok közt: 572 ezer (15,5%), 18-49: 167 ezer (14,2%)

TV2. A legbátrabb páros: 243 ezer (9,4%), 18-49: 74 ezer (7,2%)
RTL: Isten belájkolt 1×11: 219 ezer (7,1%), 18-49: 92 ezer (8%)
RTL: Isten belájkolt 1×12: 139 ezer (6,1%), 18-49: 59 ezer (6,3%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal:
176 ezer (8,2%), 18-49: 7 ezer (1%)

Duna: SzerencseSzombat: 225 ezer (8,5%), 18-49: 21 ezer (2,7%)
TV2: Tények: 510 ezer (20,5%), 18-49: 88 ezer (12,5%)
RTL: Híradó: 525 ezer (21%), 18-49: 119 ezer (16,7%)

TV2: Transformers 3 (film): 192 ezer (6,2%), 18-49: 98 ezer (10%)
TV2: Jurassic Park 3 (film): 111 ezer (5%), 18-49: 66 ezer (7,4%)
RTL: Repcsik: A mentőalakulat (film): 194 ezer (6,7%), 18-49: 82 ezer (9,8%)
RTL: Batman: Kezdődik (film): 188 ezer (6,4%), 18-49: 89 ezer (8,1%)

Vasárnap:
TV2: Tények
: 505 ezer (16,9%), 18-49: 78 ezer (9,2%)
RTL: Híradó: 639 ezer (21,3%), 18-49: 160 ezer (18,8%)

TV2: Görögbe fogadva (film): 256 ezer (7%), 18-49: 88 ezer (7,5%)
TV2: Anya,lánya,unokája (film): 223 ezer (6,6%), 18-49: 73 ezer (5,6%)
RTL: Cobra 11 22×06: 329 ezer (9,5%), 18-49: 108 ezer (10%)
RTL: Az acélember (film): 255 ezer (7%), 18-49: 121 ezer (9%)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része