A 22. heti nézettség itt olvasható vissza. A 23. héten a TV2 nyári műsorrendre váltott és pénteken elindult a Foci EB. Az RTL Klub heti közönségaránya valamivel csökkent, a TV2-é összeomlott, míg az M4 Sport kiemelkedett. Hétfőtől csütörtökig minden nap a Barátok közt volt a legnézettebb, majd péntektől vasárnapig az M4 Sport 21 órás közvetítései.

Az RTL Híradó és a Fókusz minden nap, mindkét korosztályban legyőzte a Tényeket. A Humorkoktél idei első adásai közepes számokat hoztak, míg az ellene menő Éjjel-Nappal Budapest 18-49-ben tarolt, míg a teljes lakosság körében felemás adatokat hozott, de legyőzte a TV2 műsorát. A Jóban Rosszban szintén közepesen teljesített.

hirdetés

Hétfő este a Dr. Csont évadzárója kiemelkedő nézettséggel futott. A fiataloknál a harmadik, míg összlakosságban a hetedik helyen végzett a heti toplistán. Kedden szépen hozott a Castle 6. szezonjának utolsó epizódja is. Szerdán a Szulejmán 18-49-ben jól hozott, míg teljesben egyenesen tarolt és a harmadik legjobban hozó produkció lett. Csütörtökön a TV2 focis dokumentumfilmje, a A magyar csapat – még 50 perc elég gyenge számokat hozott. A CSI: Miami helyszínelők és a CSI: A helyszínelők ismétlése azonban jól teljesített. Péntek este tarolt a Foci EB nyitó, Franciaország – Románia mérkőzése, melyet közel 1 millióan figyeltek. A közvetítés mindkét korosztályban a legnézettebb műsor volt a héten.

Szombaton is mindent vitt a labdarúgás. Kora este a Wales – Szlovákia mérkőzést választották a legtöbben, emiatt az 1 perc és nyersz! ismétlése messze csatornaátlag alatt hozott. Az RTL-es műsornál egy kicsit kevesebben figyelték a Dunán látható Forma-1 kanadai időmérőjét és ezalatt a TV2 egy filmmel a negyedik helyre csúszott vissza. Késő este mindent vitt az Anglia – Oroszország összecsapás.

Vasárnap a Lengyelország – Észak-Írország meccs kiemelkedő számokat hozott, míg a Cobra 11 ismétlés nagyon gyengén produkált. Később a Németország – Ukrajna mérkőzés letarolta az estét, ennek ellenére a Duna TV-n a Forma-1 kanadai nagydíja is kiemelkedő számokat produkált. Ez idő alatt az RTL Klub csak a harmadik, a TV2 pedig a negyedik legnézettebb csatorna volt. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Tények: 623 ezer (22,5%), 18-49: 144 ezer (17,5%)
RTL: Híradó: 650 ezer (24,1%), 18-49: 167 ezer (20,8%)
RTL: Fókusz: 617 ezer (19,6%), 18-49: 191 ezer (20,4%)

TV2: Humorkoktél: 507 ezer (14,1%), 18-49: 133 ezer (11,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 675 ezer (18%), 18-49: 299 ezer (24,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 544 ezer (12,7%), 18-49: 141 ezer (9,1%)
RTL: Barátok közt: 935 ezer (21,6%), 18-49: 351 ezer (21,9%)

Duna: Hawaii Five-0 1×22: 296 ezer (7,6%), 18-49: 61 ezer (3,9%)
TV2: A mag (film): 194 ezer (7,3%), 18-49: 98 ezer (8,5%)
RTL: Dr. Csont 10×22: 658 ezer (17,6%), 18-49: 319 ezer (20,5%)
RTL: Glades – Tengerparti gyilkosságok 3×02: 404 ezer (17,1%), 18-49: 201 ezer (18,6%)

Kedd:
TV2: Tények: 586 ezer (22,7%), 18-49: 115 ezer (15,5%)
RTL: Híradó: 624 ezer (24,9%), 18-49: 154 ezer (21,4%)
RTL: Fókusz: 555 ezer (18,4%), 18-49: 159 ezer (17,9%)

TV2: Humorkoktél: 486 ezer (14,2%), 18-49: 115 ezer (10,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 611 ezer (17,1%), 18-49: 292 ezer (25,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 557 ezer (13,8%), 18-49: 156 ezer (11,3%)
RTL: Barátok közt: 919 ezer (22,6%), 18-49: 337 ezer (23,4%)

Duna: Laura rejtélyei 2×09: 174 ezer (4,8%), 18-49: 13 ezer (0,9%)
TV2: Mint a kámfor (film): 232 ezer (8,4%), 18-49: 93 ezer (8,2%)
RTL: Castle 6×23: 650 ezer (18,6%), 18-49: 263 ezer (19%)
RTL: XXI. század: 320 ezer (12,7%), 18-49: 135 ezer (12,4%)
RTL: Híradó: 224 ezer (11,3%), 18-49: 100 ezer (11,4%)

Szerda:
TV2: Tények: 526 ezer (20,9%), 18-49: 101 ezer (13,9%)
RTL: Híradó: 644 ezer (26,4%), 18-49: 156 ezer (22%)
RTL: Fókusz: 515 ezer (17,9%), 18-49: 137 ezer (16,4%)

Duna: Szerelemben háborúban 1×01: 357 ezer (10,7%), 18-49: 42 ezer (4%)
TV2: Humorkoktél: 448 ezer (13,3%), 18-49: 112 ezer (10,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 598 ezer (16,8%), 18-49: 290 ezer (25%)

TV2: Jóban Rosszban: 569 ezer (14,1%), 18-49: 148 ezer (10,5%)
RTL: Barátok közt: 954 ezer (23,3%), 18-49: 352 ezer (24,1%)

TV2: Beverly Hills-i zsaru (film): 340 ezer (10,9%), 18-49: 167 ezer (13,6%)
RTL: Szulejmán 178. rész: 757 ezer (21,3%), 18-49: 220 ezer (16%)
RTL: Házon kívül: 394 ezer (15,2%), 18-49: 126 ezer (11,8%)
RTL: Híradó: 298 ezer (14,9%), 18-49: 91 ezer (10,7%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 593 ezer (21,6%), 18-49: 155 ezer (19,4%)
RTL: Híradó: 691 ezer (25,7%), 18-49: 157 ezer (20,2%)
RTL: Fókusz: 664 ezer (21,4%), 18-49: 214 ezer (22,6%)

Duna: Szerelemben háborúban 1×02: 271 ezer (7,9%), 18-49: 22 ezer (2,1%)
TV2: Humorkoktél: 446 ezer (12,8%), 18-49: 106 ezer (9,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 649 ezer (18,1%), 18-49: 297 ezer (25,6%)

Duna: A Bagi-Nacsa show: 232 ezer (5,9%), 18-49: 35 ezer (2,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 535 ezer (13,5%), 18-49: 142 ezer (10%)
RTL: Barátok közt: 847 ezer (21,3%), 18-49: 316 ezer (21,8%)

TV2: A magyar csapat – még 50 perc (film): 259 ezer (7,7%), 18-49: 119 ezer (8,5%)
RTL: CSI: Miami 10×09: 644 ezer (18,6%), 18-49: 242 ezer (17%)
RTL: CSI (ism.): 400 ezer (17,1%), 18-49: 142 ezer (13,9%)

Péntek:
TV2: Tények: 556 ezer (21%), 18-49: 129 ezer (17,1%)
RTL: Híradó: 647 ezer (24,9%), 18-49: 154 ezer (20,9%)
RTL: Fókusz: 523 ezer (18%), 18-49: 160 ezer (19,1%)

Duna: Szerelemben háborúban 1×03: 281 ezer (8,4%), 18-49: 37 ezer (3,6%)
TV2: Humorkoktél: 471 ezer (14,1%), 18-49: 128 ezer (12,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 545 ezer (15,6%), 18-49: 249 ezer (22,2%)

TV2: Jóban Rosszban: 527 ezer (13%), 18-49: 147 ezer (10,5%)
RTL: Barátok közt: 759 ezer (18,4%), 18-49: 273 ezer (18,8%)

M4: *Foci EB: Franciaország – Románia: 995 ezer (26,4%), 18-49: 429 ezer (26,4%)
TV2: Szeka-túra (film): 176 ezer (5,1%), 18-49: 61 ezer (4,4%)
RTL: Az utazó (film): 408 ezer (12%), 18-49: 178 ezer (12,8%)

Szombat:
M4: *Foci EB: Wales – Szlovákia: 597 ezer (18,4%), 239 ezer (21,9%)
Duna: *Forma-1 – Kanadai Nagydíj (időmérő): 343 ezer (9,4%), 18-49: 128 ezer (10,3%)
TV2: Tények: 531 ezer (17,6%), 18-49: 112 ezer (11,1%)
TV2: Percy Jackson – Szörnyek tengere (film): 334 ezer (8,7%), 18-49: 130 ezer (9,8%)
RTL: Híradó: 617 ezer (20,5%), 18-49: 136 ezer (13,5%)
RTL: 1 perc és nyersz!: 502 ezer (14,3%), 18-49: 134 ezer (11,4%)
RTL: Minden kút Rómába vezet (film): 570 ezer (14%), 18-49: 195 ezer (13,3%)

M4: *Foci EB: Anglia – Oroszország: 952 ezer (24,8%), 18:49: 385 (25,9%)
Duna: Szerencseszombat: 208 ezer (5%), 18-49: 23 ezer (1,6%)
TV2: A szerelem markában (film): 169 ezer (4,6%), 18-49: 53 ezer (3,6%)
RTL: Szex és New York 2. (film): 335 ezer (12,5%), 18-49: 179 ezer (15,7%)

Vasárnap:
M4: *Foci EB: Lengyelország – Észak-Írország: 748 ezer (20,1%), 18-49: 338 ezer (25%)
M4: *Foci EB: Németország – Ukrajna: 903 ezer (21,8%), 18-49: 437 ezer (25%)
Duna: *Forma-1 – Kanadai Nagydíj (futam): 613 ezer (13,5%), 18-49: 251 ezer (14,1%)
TV2: Tények: 546 ezer (15,3%), 18-49: 126 ezer (9,7%)
TV2: Bajos csajok (film): 323 ezer (7,5%), 18-49: 128 ezer (8%)
TV2: LOL (film): 238 ezer (5,9%), 18-49: 113 ezer (6,6%)
RTL: Híradó: 746 ezer (21%), 18-49: 197 ezer (15,3%)
RTL: Cobra 11 (ism.): 595 ezer (15%), 18-49: 176 ezer (12,2%)
RTL: Másnaposok szerencséje (film): 566 ezer (12,3%), 18-49: 230 ezer (12,8%)
RTL: Sakáltanya (film): 479 ezer (15,7%), 18-49: 243 ezer (17,5%)

*A 23. héttől kezdve a sportközvetítések nézettségét a felvezető műsorok nélkül közöljük.

Tévécsatornák közönségaránya: (18-49, főműsoridő)
– RTL Klub: 17,7%
– TV2: 8,8%
– Cool: 5,1%
– Film+: 5,1%
– Duna: 4,1%
– VIASAT3: 3,4%
– M4 Sport: nincs adat

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban