.

21. heti nézettség - A Farm döntője megszorongatta A Nagy Duettet

Írta: KTL | 2016. június 04. 23:35
A 20. heti nézettség itt olvasható vissza. A 21. héten is minden nap, mindkét korosztályban jóval többen figyelték az RTL Híradót, mint a Tényeket. A Drágám, add az életed! most is jól szerepelt. 18-49-ben ugyan nem bírt egyik RTL-es műsorral sem, míg teljesben a Farmtól ugyan kikapott, de az Éjjel-Nappal Budapestet minden nap le tudta győzni. A Jóban Rosszban most is közepes számokat hozott. A Farm szép eredményeket produkált, míg az Éjjel-Nappal Budapest a fiataloknál tarolt, míg összlakosságban felemás adatok szállított. A Barátok közt 18-49-ben a legnézettebb műsor volt a héten, míg teljesben a második. Hétfő este a Dr. Csont kiemelkedő teljesítményt nyújtott a fiataloknál és az ötödik helyen végzett a heti toplistán. Kedden közepes számokat hozott a Castle, de így is kétszer annyian figyelték, mint az ellene menő TV2-s filmet. Szerdán jól ment a Szulejmán, a célcsoportban hetedik, míg összlakosságban a hatodik legnézettebb műsor volt. Csütörtökön az új NCIS epizód gyengén produkált, míg az után lévő ismétlés már közepesen. A CSI: Miami helyszínelők mindkét korosztályban felemás számokat hozott. Pénteken a Showder Klub szintén közepes eredményeket produkált. Szombaton nem volt Kismenők és össze is omlott a TV2 estéje. Tarolt viszont a Farm és kiemelkedő eredményeket ért el a BL döntő az M4 Sporton. Vasárnap hatalmas verseny volt a két nagy csatorna között. Az RTL reality műsorának fináléja miatt a szokásosnál jóval kevesebben figyelték A Nagy Duettet, 18-49-ben csak a negyedik helyen végzett, míg teljesben épphogy meg tudta csak tartani az első helyét. Ennek ellenére mindkét ellene menő műsort, mindkét korosztályban legyőzte. A Cobra 11 kicsit összeszedte magát és közepes számokat produkált, míg a Farm döntője az igen erős ellenfél ellenére is nagyon jól hozott. (Fotó: RTL Klub) Hétfő: TV2: Tények: 638 ezer (22,3%), 18-49: 165 ezer (18,4%) TV2: Drágám, add az életed!: 689 ezer (18,5%), 18-49: 207 ezer (17,5%) TV2: Jóban Rosszban: 542 ezer (12,9%), 18-49: 136 ezer (9,3%) RTL: Híradó: 741 ezer (26,7%), 18-49: 181 ezer (20,8%) RTL: Farm: 753 ezer (22%), 18-49: 242 ezer (22,7%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 719 ezer (17,5%), 18-49: 331 ezer (23,9%) Duna: Hawaii Five-0 1x20: 284 ezer (7,5%), 18-49: 42 ezer (2,8%) TV2: Pánikszoba (film): 158 ezer (5,4%), 18-49: 54 ezer (4,5%) RTL: Barátok közt: 1,031 millió (25,2%), 18-49: 387 ezer (24,8%) RTL: Dr. Csont 10x20: 597 ezer (19,4%), 18-49: 304 ezer (23,3%) RTL: Híradó: 417 ezer (18,5%), 18-49: 199 ezer (19,9%) Kedd: TV2: Tények: 726 ezer (20,8%), 18-49: 192 ezer (17%) TV2: Drágám, add az életed!: 691 ezer (16,6%), 18-49: 225 ezer (15,8%) TV2: Jóban Rosszban: 594 ezer (14%), 18-49: 158 ezer (10,3%) RTL: Híradó: 846 ezer (24,8%), 18-49: 209 ezer (19,1%) RTL: Farm: 831 ezer (20,9%), 18-49: 290 ezer (21,9%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 740 ezer (17,4%), 18-49: 362 ezer (24%) TV2: Lepattintva (film): 199 ezer (7,3%), 18-49: 98 ezer (8,4%) RTL: Barátok közt: 979 ezer (25,2%), 18-49: 378 ezer (24,7%) RTL: Castle 6x21: 511 ezer (18,3%), 18-49: 215 ezer (17,8%) RTL: Híradó: 356 ezer (17,6%), 18-49: 153 ezer (16,5%) RTL: XXI. század: 224 ezer (14,3%), 18-49: 69 ezer (9,5%) Szerda: TV2: Tények: 605 ezer (21,8%), 18-49: 144 ezer (17,7%) TV2: Drágám, add az életed!: 623 ezer (16,6%), 18-49: 185 ezer (14,9%) TV2: Jóban Rosszban: 548 ezer (12,9%), 18-49: 136 ezer (9%) RTL: Híradó: 738 ezer (27,4%), 18-49: 153 ezer (19,8%) RTL: Farm: 792 ezer (23,1%), 18-49: 264 ezer (24%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 765 ezer (18,5%), 18-49: 375 ezer (25,8%) TV2: Halálos iramban (film): 302 ezer (9,5%), 18-49: 160 ezer (12,4%) RTL: Barátok közt: 1,093 millió (25,3%), 18-49: 381 ezer (24,7%) RTL: Szulejmán 176. rész: 750 ezer (25,3%), 18-49: 233 ezer (18,8%) RTL: Híradó: 459 ezer (21,5%), 18-49: 147 ezer (16,5%) Csütörtök: TV2: Tények: 628 ezer (22,8%), 18-49: 126 ezer (15,2%) TV2: Drágám, add az életed!: 688 ezer (19,2%), 18-49: 199 ezer (16,9%) TV2: Jóban Rosszban: 609 ezer (15,1%), 18-49: 142 ezer (10,1%) RTL: Híradó: 702 ezer (26,2%), 18-49: 169 ezer (21,3%) RTL: Farm: 706 ezer (21,2%), 18-49: 237 ezer (22,1%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 708 ezer (18%), 18-49: 325 ezer (24,2%) TV2: NCIS 13x10: 358 ezer (9,6%), 18-49: 89 ezer (6,4%) TV2: NCIS (ism.): 286 ezer (11,2%), 18-49: 91 ezer (8,7%) RTL: Barátok közt: 1,033 millió (25,9%), 18-49: 360 ezer (24,8%) RTL: CSI: Miami 10x07: 468 ezer (15,7%), 18-49: 185 ezer (15,5%) RTL: Híradó: 305 ezer (13,8%), 18-49: 99 ezer (10,8%) Péntek: TV2: Tények: 524 ezer (20,7%), 18-49: 115 ezer (16,4%) TV2: Drágám, add az életed!: 577 ezer (17,0%), 18-49: 186 ezer (17,7%) TV2: Jóban Rosszban: 518 ezer (13,7%), 18-49: 117 ezer (9,6%) RTL: Híradó: 665 ezer (27,1%), 18-49: 124 ezer (18,3%) RTL: Farm: 723 ezer (23,2%), 18-49: 223 ezer (23,5%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 590 ezer (16%), 18-49: 248 ezer (21,2%) Duna: Virtuózok: 280 ezer (7,8%), 18-49: 31 ezer (2,5%) TV2: Utódomra ütök (film): 236 ezer (7,5%), 18-49: 112 ezer (9,1%) RTL: Barátok közt: 924 ezer (24,4%), 18-49: 293 ezer (22,3%) RTL: Showder Klub: 493 ezer (16,3%), 18-49: 191 ezer (15,4%) RTL: Híradó: 349 ezer (15,4%), 18-49: 124 ezer (18,3%) Szombat: TV2: Tények: 499 ezer (20%), 18-49: 130 ezer (18,3%) RTL: Híradó: 595 ezer (23,4%), 18-49: 127 ezer (17,7%) M4: UEFA-bajnokok ligája-döntő: 463 ezer (14,3%), 18-49: 205 ezer (17,3%) Duna: Szerencseszombat: 294 ezer (10,4%), 18-49: 37 ezer (4,6%) TV2: Derült égből fasírt 2. (film): 232 ezer (7,3%), 18-49: 104 ezer (10,9%) TV2: A boldogító talán (film): 281 ezer (7,5%), 18-49: 121 ezer (8,8%) RTL: Fókusz Plusz: 626 ezer (20,8%), 18-49: 157 ezer (18%) RTL: Farm: 894 ezer (24,2%), 18-49: 284 ezer (23,6%) RTL: Rossz tanár (film): 463 ezer (13,1%), 18-49: 195 ezer (14,4%) Vasárnap: TV2: Tények: 530 ezer (17,4%), 18-49: 149 ezer (14,7%) RTL: Híradó: 894 ezer (28,8%), 18-49: 226 ezer (21,7%) Duna: Magyarország, szeretlek!: 207 ezer (5%), 18-49: 17 ezer (1,2%) TV2: A Nagy Duett: 1,122 millió (27,3%), 18-49: 340 ezer (23,1%) RTL: Cobra 11 20x15: 596 ezer (16,2%), 18-49: 199 ezer (15,4%) RTL: Farm - döntő: 913 ezer (20,9%), 18-49: 358 ezer (22,4%) TV2: Die Hard - Drágább, mint az életed (film): 413 ezer (13,4%), 18-49: 168 ezer (12,4%) RTL: A szállító 2. (film): 609 ezer (17,5%), 18-49: 168 ezer (12,4%) Tévécsatornák közönségaránya: (18-49, főműsoridő) - RTL Klub: 21,2% - TV2: 12,1% - Film+: 5,8% - Cool: 5,4% - Duna: 3,1% - VIASAT3: 2,9%


További hírek

49. heti nézettség - Ismét mindent vitt az X-Faktor

48. heti nézettség - Továbbra is remek eredményeket szállít a Barátok közt

Szerdán tarolt A Konyhafőnök VIP és a Barátok közt, összeomlott a TV2

47. heti nézettség - Legyengült az Éjjel-Nappal Budapest



Hozzászólások