A Black Summer című zombis sorozat 2019 áprilisában mutatkozott be a Netflixen, a történet 6 héttel a világvége után játszódik. A produkció főszerepében Jaime King (Hart of Dixie) látható, aki egy olyan anyát alakít, aki a legtikkasztóbb nyári hónapokban veszíti el lányát. A széria alkotói, Karl Schaefer és John Hyams a Z Nation után újabb elismert alkotást tettek le az asztalra, ugyanis a horror irodalom atyja, Stephen King is elismerően nyilatkozott az első 8 részről.

“Amikor már azt gondolnád, hogy a zombikkal már nem tudnak mit kezdeni és nem is félelmetesek az élőhalottak, jön a Black Summer első évada. Egzisztenciális krízis a kertvárosban, idegesítő visszatekintések és tinédzserek nélkül. Imádom, hogy a legtöbb jelenetet kézi kamerával vették fel, élvezetessé teszi a szériát. A többi készítő tanulhatna belőle!” – lelkendezett korábban King a Black Summerrel kapcsolatban.

A Netflix friss bejelentése alapján a produkció második évada biztosan érkezik, a forgatást 2020 elején kezdik el Kanadában. A pontos premierdátum még nincsen meg, de valamikor 2021-ben érdemes számítani a Black Summer folytatására az online videotáron.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban