.

14. heti nézettség - Rekorddal búcsúzott A mi kis falunk, remekül kezdett a Mellékhatás

Írta: Kenderessy Szabolcs | 2020. április 07. 10:55
A 13. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 14. héten (március 30. - április 5.) a délutáni Barátok közt hétfőn, kedden és szerdán jól ment, csütörtökön gyengén, míg pénteken közepesen futott. A produkció csak csütörtökön nem tudta megverni a Remények földje című török sorozatot. Az RTL Híradó újra remekelt és most is a hét minden napján, mindkét korosztályban legyőzte a Tényeket.
A Tények Plusz hétfőtől csütörtökig kiemelkedően ment, míg pénteken "csak" jól hozott. A bulváros hírműsor ennek ellenére csak szerdán tudta a közös sávjukba legyőzni a Fókuszt. A Mintaapák szünet előtti utolsó hete kitűnő nézettséget hozott, az indulása óta most produkálta a második legmagasabb átlagos közönségarányát. A sorozat hétfőn kimagasló, a többi napon pedig szép eredményeket szállított. Ezek ellenére olyan erős volt az RTL magazinja, hogy csak hétfőn tudta megelőzni. A Fókusz hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken is kimagasló számokat hozott, kedden pedig hatalmasat tarolt. Az Exatlon Hungary hétfőtől csütörtökig jól ment, de egyik nap sem tudott kiemelkedő adatokat hozni. Pénteken viszont csak közepesen futott. A sportreality iránti érdeklődés három hete némileg csökkent és a múlt héten sem nőtt vissza. A Drága örökösök kedden és pénteken kimagasló adatokat produkált, míg hétfőn, szerdán és csütörtökön tarolt. A napi falus sorozat a 3. szezon indulása óta most hozott a legjobb eredményeket, sőt külön érdekesség, hogy a mostani évad eddig még az előzőnél is sikeresebb. A Bátrak földje minden nap gyengén teljesített, de pénteken legalább be tudta érni Palik László műsorát.
Szombaton hatalmasat ment a Fókusz Plusz, míg a Tények Pluszt most is kevesen választották. A mi kis falunk 4. évadzárója megdöntötte az elmúlt évek magyar sorozatnézettségi rekordját. 18-49-ben 30 százaléknál is nagyobb közönségarányt ért el, míg a teljes lakosság körében 1,3 milliónál is többen választották. Ezek egészen elképesztő eredmények. Mindkét korcsoportban a hét második legjobban teljesítő műsora lett. A falunk után igazán remek számokkal nyitott a Mellékhatás. Az RTL legújabb magyar szériája a lehető legjobb felvezetést kapta, mellyel tudott is élni és a fiataloknál 21 százalékot hozott. A produkció számára jó hír, hogy a műsorideje alatt alig csökkent az epizód nézettsége. 18-49-ben a heti toplista harmadik helyét foglalta el. A két RTL-es magyar sorozat ellen a TV2 összeomlott és a Páros mellékhatás című filmje szörnyen gyengén teljesített. A mozi második fele alatt a Film+ a Thor: Ragnarök című alkotással is verte a TV2-t.
Vasárnap tarolt a Fókusz: Ki van a maszk mögött?, mely a múlt hét negyedik legjobban teljesítő műsora lett. Az Álarcos énekes brutális számokat hozott és mindkét korosztályban többedszerre döntette meg az idei nézettségi rekordot. A fiataloknál 32 százalékot produkált, míg összlakosságban 1,4 milliónál is több ember választotta a maszkos műsort. Utóbbi az elmúlt 4 év legjobb televíziós nézettsége. A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) 4,9 százalékponttal jobb eredményeket hozott, mint a TV2, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben 18-49-es adatokat elemeztünk, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.) Hétfő: TV2: Remények földje: 473 ezer (14%), 18-49: 90 ezer (8,4%) RTL: Barátok közt: 446 ezer (12,5%), 18-49: 108 ezer (9,6%) TV2: Tények: 891 ezer (21,8%), 18-49: 244 ezer (17,7%) RTL: Híradó: 1,064 millió (26%), 18-49: 332 ezer (24%) TV2: Tények Plusz: 839 ezer (19,5%), 18-49: 268 ezer (18,2%) TV2: Mintaapák: 733 ezer (16%), 18-49: 296 ezer (18,3%) RTL: Fókusz: 823 ezer (18,4%), 18-49: 305 ezer (19,5%) TV2: Exatlon Hungary: 631 ezer (14,6%), 18-49: 245 ezer (15%) RTL: Drága örökösök: 960 ezer (20%), 18-49: 348 ezer (19,9%) RTL: Bátrak földje: 592 ezer (13,8%), 18-49: 195 ezer (11,9%) RTL: Barátok közt (ism.): 268 ezer (7,8%), 18-49: 104 ezer (7,4%) Kedd: TV2: Remények földje: 459 ezer (14,9%), 18-49: 69 ezer (7,1%) RTL: Barátok közt: 423 ezer (13,2%), 18-49: 100 ezer (9,9%) TV2: Tények: 826 ezer (22,1%), 18-49: 185 ezer (15,6%) RTL: Híradó: 922 ezer (24,7%), 18-49: 271 ezer (22,9%) TV2: Tények Plusz: 821 ezer (20,2%), 18-49: 225 ezer (17,1%) TV2: Mintaapák: 661 ezer (14,4%), 18-49: 242 ezer (15,3%) RTL: Fókusz: 866 ezer (19,8%), 18-49: 332 ezer (22,3%) TV2: Exatlon Hungary: 641 ezer (14,5%), 18-49: 242 ezer (14,5%) RTL: Drága örökösök: 934 ezer (19,3%), 18-49: 324 ezer (18,6%) RTL: Bátrak földje: 547 ezer (12,3%), 18-49: 181 ezer (10,6%) RTL: Barátok közt (ism.): 241 ezer (7,1%), 18-49: 97 ezer (6,9%) Szerda: TV2: Remények földje: 445 ezer (14,8%), 18-49: 83 ezer (9,4%) RTL: Barátok közt: 376 ezer (12,1%), 18-49: 86 ezer (9,5%) TV2: Tények: 776 ezer (21,1%), 18-49: 175 ezer (15,9%) RTL: Híradó: 920 ezer (25%), 18-49: 257 ezer (23,2%) TV2: Tények Plusz: 843 ezer (21%), 18-49: 226 ezer (17,3%) TV2: Mintaapák: 663 ezer (14,9%), 18-49: 233 ezer (15,4%) RTL: Fókusz: 715 ezer (16,6%), 18-49: 259 ezer (17,9%) TV2: Exatlon Hungary: 633 ezer (14,4%), 18-49: 242 ezer (14,7%) TV2: Pénzt vagy éveket!: 191 ezer (8,4%), 18-49: 76 ezer (8,1%) RTL: Drága örökösök: 904 ezer (19,1%), 18-49: 324 ezer (18,9%) RTL: Bátrak földje: 584 ezer (13,8%), 18-49: 194 ezer (11,9%) RTL: Barátok közt (ism.): 303 ezer (9,6%), 18-49: 109 ezer (8,6%) RTL: Híradó: 209 ezer (8,6%), 18-49: 80 ezer (8%) Csütörtök: TV2: Remények földje: 419 ezer (14,8%), 18-49: 68 ezer (8,3%) RTL: Barátok közt: 344 ezer (11,6%), 18-49: 52 ezer (6,1%) TV2: Tények: 777 ezer (21,3%), 18-49: 169 ezer (15,2%) RTL: Híradó: 931 ezer (25,5%), 18-49: 263 ezer (23,5%) TV2: Tények Plusz: 820 ezer (20,6%), 18-49: 211 ezer (16,4%) TV2: Mintaapák: 661 ezer (14,8%), 18-49: 246 ezer (16,4%) RTL: Fókusz: 712 ezer (16,5%), 18-49: 264 ezer (18,2%) TV2: Exatlon Hungary: 643 ezer (14,7%), 18-49: 245 ezer (15%) TV2: Pénzt vagy éveket!: 191 ezer (9,4%), 18-49: 90 ezer (10,6%) RTL: Drága örökösök: 921 ezer (19,1%), 18-49: 342 ezer (19,7%) RTL: Bátrak földje: 571 ezer (13,4%), 18-49: 193 ezer (11,8%) RTL: Barátok közt: (ism.): 217 ezer (7,1%), 18-49: 73 ezer (6,1%) RTL: Híradó: 175 ezer (7,8%), 18-49: 41 ezer (4,5%) Péntek: TV2: Remények földje: 418 ezer (15,5%), 18-49: 62 ezer (7,7%) RTL: Barátok közt: 331 ezer (11,9%), 18-49: 70 ezer (8,5%) TV2: Tények: 772 ezer (22,3%), 18-49: 145 ezer (13,9%) RTL: Híradó: 852 ezer (24,6%), 18-49: 223 ezer (21,4%) TV2: Tények Plusz: 736 ezer (19,2%), 18-49: 177 ezer (14,6%) TV2: Mintaapák: 617 ezer (14,2%), 18-49: 219 ezer (15,1%) RTL: Fókusz: 767 ezer (18,4%), 18-49: 268 ezer (19,5%) TV2: Exatlon Hungary: 615 ezer (14,5%), 18-49: 216 ezer (13,4%) RTL: Drága örökösök: 919 ezer (19,4%), 18-49: 330 ezer (19,2%) RTL: Bátrak földje: 584 ezer (13,6%), 18-49: 205 ezer (12,3%) RTL: Barátok közt: 293 ezer (8,8%), 18-49: 121 ezer (8,8%) Szombat: M1: Ma délelőtt: 272 ezer (16,2%), 18-49: 62 ezer (10,9%) Duna: Szerencseszombat: 298 ezer (7,4%), 18-49: 20 ezer (1,4%) TV2: Tények: 703 ezer (19,7%), 18-49: 180 ezer (15,3%) RTL: Híradó: 889 ezer (24,7%), 18-49: 291 ezer (24,4%) TV2: Tények Plusz: 469 ezer (11,4%), 18-49: 153 ezer (10,8%) RTL: Fókusz Plusz: 778 ezer (18,5%), 18-49: 311 ezer (21,5%) Film+: Thor: Ragnarök (film): 286 ezer (6,7%), 18-49: 180 ezer (10,7%) TV2: Páros mellékhatás (film): 247 ezer (5,5%), 18-49: 104 ezer (6%) TV2: Teljesen idegenek (film): 137 ezer (5,4%), 18-49: 93 ezer (8,2%) RTL: A mi kis falunk: 1,304 millió (28%), 18-49: 530 ezer (30,9%) RTL: Mellékhatás: 809 ezer (18,4%), 18-49: 369 ezer (21%) RTL: Újra otthon (film): 309 ezer (10,7%), 18-49: 155 ezer (12,3%) Vasárnap: TV2: Tények: 696 ezer (18,6%), 18-49: 166 ezer (13,1%) RTL: Híradó: 938 ezer (24,9%), 18-49: 285 ezer (22,1%) TV2: Az 50 első randi (film): 236 ezer (5%), 18-49: 100 ezer (5,8%) RTL: Fókusz: Ki van a maszk mögött?: 1,096 millió (26,9%), 18-49: 368 ezer (25,3%) RTL: Álarcos énekes: 1,451 millió (30,5%), 18-49: 559 ezer (32,1%) Film+: Nagyfater elszabadul (film): 202 ezer (5,2%), 18-49: 119 ezer (7,5%) TV2: Harcban élve (film): 293 ezer (7,7%), 18-49: 151 ezer (9,7%) RTL: Csillagok között (film): 334 ezer (10,2%), 18-49: 146 ezer (10,7%)

hirdetés

További hírek

42. heti nézettség - Az élen a Dancing with the Stars, 2017 óta először győzték le a falunkat

Rendhagyó, új reality indul az egyik magyar csatornán

Visszatér az egyik nagyon várt magyar sorozat az RTL Klubra

Krimiben erősít az RTL


Hozzászólások