A 11. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 12. héten (március 18-24.) az RTL Híradó 18-49-ben minden nap magasan verte a Tényeket, míg a teljes lakosság körében ugyan kisebb különbségekkel, de hétből hatszor tudott nyerni. A Fókusz hétfőn, kedden és pénteken kiemelkedő, szerdán és csütörtökön jó számokat produkált. A Drága örökösök szerda kivételével minden nap kimagasló adatokat hozott, pénteken pedig egyenesen tarolt és ez utóbbi rész mindkét korosztályban a heti toplista második helyére került. A Barátok közt hétfőn, kedden és szerdán jó, csütörtökön közepes, míg pénteken rég nem látott magas nézettséget szállított. Az Exatlon Hungary hétfőn, kedden és szerdán szépen ment, míg a hét második felében csak közepes számokkal került képernyőre.

A Pénzt vagy éveket! katasztrofális számokat hozott és még az előző két hét rossz eredményeit is alulmúlta. Hétfő este folytatódott az a trend, hogy a Cápák között számai folyamatosan javulnak, így most először 14 százalék fölött hozott 18-49-ben, mely már jó eredménynek számít. Messze ez a legsikeresebb hétköznap esti heti műsora az RTL Klubnak. Az utána látható Isten veled, Magyarország! pedig tarolt és az éjszakai időpontja ellenére kifejezetten magas adatokat produkált. Kedden az Alvilág most is bedőlt és a közös időszakukban épphogy csak megelőzte Kasza Tibor szintén szörnyen rosszul teljesítő műsorát.

Szerdán a Toplista, csütörtökön pedig a Gyertek át! ment rosszul. Utóbbi napon EB Selejtező is volt az M4-en, mely nagyon sok embert ültetett le a képernyők elé. Pénteken a Doktor Murphy első aznapi része gyengén, az utána kezdődő, de már éjszaka látható második epizódja azonban alig vesztett nézőket, így kifejezetten jól ment. Ezen a napon kivételesen a Pénzt vagy éveket helyett egy különkiadás került képernyőre. A Curtis – Tiszta lappal gyenge eredményeket ért el.

Szombaton több hónapos szünet után folytatódott A mi kis falunk 3. évada. A sorozat visszatérő epizódja azonnal tarolt és messze a heti toplisták élére került. 18-49-ben a 2019-es év második legnézettebb műsora lett (az első egy korábbi Drága örökösök epizód), és a teljes lakosság pedig az 1 milliót is meghaladta. Vasárnap meglepetésre a TV2-n adott Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei legyőzte a Zsivány Egyes premierjét és később is kikapott az RTL késő esti filmje. A hét utolsó napját azonban az M4 uralta, melyen az újabb EB Selejtező olyan jól ment, hogy a fiataloknál a heti toplista harmadik helyét szerezte meg. A héten azonban hatszor az RTL Klub nyerte az estét, a vasárnapot viszont behúzta a TV2. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés

Hétfő:
TV2: Tények: 723 ezer ezer (20,4%), 18-49: 140 ezer (13,3%)
RTL: Híradó: 808 ezer ezer (22,9%), 18-49: 247 ezer (23,7%)

TV2: Exatlon Hungary: 650 ezer (14,7%), 18-49: 242 ezer (16,2%)
RTL: Fókusz: 833 ezer (19,8%), 18-49: 280 ezer (20,6%)
RTL: Drága örökösök: 835 ezer (18,4%), 18-49: 288 ezer (18,5%)
RTL: Barátok közt: 734 ezer (17,7%), 18-49: 203 ezer (14%)

TV2: Pénzt vagy éveket!: 343 ezer (10,6%), 18-49: 100 ezer (8,3%)
RTL: Cápák között: 406 ezer (13,2%), 18-49: 171 ezer (14,6%)
TV2: A múmia visszatér (film): 82 ezer (6,2%), 18-49: 37 ezer (6,8%)
RTL: Isten veled, Magyarország!: 274 ezer (15,1%),18-49: 106 ezer (14,1%)

Kedd:
TV2: Tények: 682 ezer (19,8%), 18-49: 125 ezer (12,3%)
RTL: Híradó: 791 ezer (23,1%), 18-49: 247 ezer (24,6%)

TV2: Exatlon Hungary: 596 ezer (14%), 18-49: 210 ezer (15,1%)
RTL: Fókusz: 736 ezer (18%), 18-49: 250 ezer (19,7%)
RTL: Drága örökösök: 819 ezer (18,8%), 18-49: 271 ezer (19,1%)
RTL: Barátok közt: 716 ezer (17,6%), 18-49: 195 ezer (13,8%)

RTLII: Éjjel-Nappal Budapest: 261 ezer (8,1%), 18-49: 97 ezer (8,1%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 305 ezer (10,2%), 18-49: 88 ezer (7,8%)
RTL: Alvilág 1×05: 267 ezer (9,1%), 18-49: 88 ezer (7,8%)

TV2: Columbo (ism.): 78 ezer (6,1%), 18-49: 19 ezer (3,7%)
RTL: Házon kívül: 202 ezer (10,1%), 18-49: 68 ezer (8,5%)
RTL: XXI. Század: 139 ezer (9%), 18-49: 49 ezer (8,1%)

Szerda:
TV2: Tények: 762 ezer (22,2%), 18-49: 158 ezer (15,5%)
RTL: Híradó: 705 ezer (20,7%), 18-49: 185 ezer (18,4%)

TV2: Exatlon Hungary: 600 ezer (14%), 18-49: 210 ezer (14,3%)
RTL: Fókusz: 735 ezer (17,8%), 18-49: 221 ezer (16,6%)
RTL: Drága örökösök: 786 ezer (17,6%), 18-49: 261 ezer (17,2%)
RTL: Barátok közt: 664ezer (16,6%), 18-49: 199 ezer (13,9%)

TV2: Pénzt vagy éveket!: 286 ezer (9,5%), 18-49: 86 ezer (7,4%)
RTL: Toplista: 298 ezer (10%), 18-49: 112 ezer (9,7%)
TV2: Columbo (ism.): 129 ezer (8,6%), 18-49: 40 ezer (6,6%)
RTL: Halálos fegyver 3×13: 134 ezer (7,5%), 18-49: 47 ezer (6,5%)

Csütörtök:
M4 Sport: Futball: EB Selejtező: 489 ezer (12,9%), 18-49: 210 ezer (15,8%)
TV2: Tények: 713 ezer (21,2%), 18-49: 137 ezer (14,5%)
TV2: Exatlon Hungary: 582 ezer (13,6%), 18-49: 190 ezer (13,5%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 252 ezer (8,1%), 18-49: 68 ezer (6%)
RTL: Híradó: 714 ezer (21,4%), 18-49: 152 ezer (16,2%)
RTL: Fókusz: 684 ezer (17,1%), 18-49: 209 ezer (17%)
RTL: Drága örökösök: 751 ezer (17,1%), 18-49: 239 ezer (16,6%)
RTL: Barátok közt: 644 ezer (15,5%), 18-49: 181 ezer (12,7%)
RTL: Gyertek át!: 296 ezer (9,7%), 18-49: 111 ezer (9,9%)

TV2: Columbo (ism.): 101 ezer (7%), 18-49: 31 ezer (5,5%)
RTL: Páratlan páros 1×12: 149 ezer (8,7%), 18-49: 44 ezer (6,7%)

Péntek:
TV2: Tények: 680 ezer (21,1%), 18-49: 55 ezer (9,1%)
RTL: Híradó: 706 ezer (22,1%), 18-49: 158 ezer (17,6%)

TV2: Exatlon Hungary: 581 ezer (13,8%), 18-49: 198 ezer (14%)
RTL: Fókusz: 764 ezer (19,7%), 18-49: 245 ezer (20,4%)
RTL: Drága örökösök: 842 ezer (19,5%), 18-49: 313 ezer (21,4%)
RTL: Barátok közt: 775 ezer (18,9%), 18-49: 267 ezer (18,5%)

TV2: Curtis – Tiszta lappal (film): 331 ezer (10,2%), 18-49: 113 ezer (9%)
RTL: Doktor Murphy 2×07: 337 ezer (10,7%), 18-49: 110 ezer (9%)
TV2: Az Útvesztő: Tűzpróba (film): 52 ezer (3,6%), 18-49: 18 ezer (3,2%)
RTL: Doktor Murphy 2×08: 281 ezer (13,9%), 18-49: 105 ezer (12,8%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal: 248 ezer (11%), 18-49: 25 ezer (4,1%)

Duna: SzerencseSzombat: 344 ezer (9,6%), 18-49: 42 ezer (3,8%)
TV2: Tények: 551 ezer (18,2%), 18-49: 81 ezer (9,1%)
RTL: Híradó: 630 ezer (20,6%), 18-49: 160 ezer (17,8%)

Duna: Csak színház és más semmi 4×04: 128 ezer (3,1%), 18-49: 17 ezer (1,3%)
TV2: Gru (film): 222 ezer (5,5%), 18-49: 122 ezer (9,2%)
RTL: Fókusz Plusz: 591 ezer (15,3%), 18-49: 200 ezer (16,1%)
RTL: A mi kis falunk 3×06: 1,039 millió (24,5%), 18-49: 420 ezer (28,8%)

TV2: Csak semmi pánik (film): 248 ezer (7,2%), 18-49: 95 ezer (7%)
RTL: Kilenc élet (film): 434 ezer (13%), 18-49: 205 ezer (15,3%)

Vasárnap:
Duna: Borbás Marcsi szakácskönyve: 160 ezer (5,7%), 18-49: 14 ezer (1,7%)

M4 Sport: Futball: EB Selejtező: 656 ezer (16,4%), 18-49: 285 ezer (20,8%)
TV2: Tények: 618 ezer (17%), 18-49: 107 ezer (8,9%)
TV2: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (film): 358 ezer (8,1%), 18-49: 175 ezer (10,7%)
RTL: Híradó: 633 ezer (17,2%), 18-49: 172 ezer (14,2%)
RTL: Zsivány Egyes (film): 326 ezer (7,5%), 18-49: 164 ezer (10,1%)

TV2: Mentőexpedíció (film): 94 ezer (4,4%), 18-49: 51 ezer (5,7%)
RTL: Mélytengeri pokol (film): 92 ezer (3,9%), 18-49: 48 ezer (4,8%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban