A 10. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 11. héten (március 11-17.) a Cennet 18-49-ben négyből háromszor is legyőzte az Elifet. A TV2 török sorozata teljesben minden nap verte az RTL Klubos riválisát, de a korábbi hetekhez képest gyengült a nézettsége. Az RTL Híradó 18-49-ben mindennap legyőzte a Tényeket, a TV2-s hírműsor azonban a teljes lakosság körében 4 alkalommal is több nézőt hozott, mint az RTL-es híradás.

A Fókusz minden nap kiemelkedő, 20 százalék körüli eredményeket hozott 18-49-ben, majd a Drága örökösök hétfőn “csak” jó eredményeket szállított, míg a többi napon tarolt. A Barátok közt hétfőtől szerdáig jó, csütörtökön közepes adatokat produkált és hol kikapott az Exatlontól, hol legyőzte azt. Az Exatlon Hungary hétfőn, kedden és csütörtökön szintén jól ment, míg kedden csak közepesen teljesített.

A Pénzt vagy éveket! második hetének átlagos közönségaránya a fiatalok körében tízedre azonos és ugyanannyira gyászos. Kasza Tibor műsora egyetlen nap kivételével tudta csak elérni a lélektani 10 százalékos határt, akkor is éppen hogy csak elérte azt. Hétfőn a Cápák között most is jobb eredményeket szállított, mint az előző héten. Ez a trend a második adás óta tart és ez a trend hosszú jövőt jósolhat a műsornak. Kedden az Alvilág ismét katasztrális közönségarányt hozott, sőt az elmúlt hetek rossz eredményeit is sikerült alulmúlnia. Most először ki is kapott a TV2-s ellenfelétől, pedig Kasza Tibor műsorának sem túl acélos a nézettsége. Ezen a napon nagyon nézett BL meccset is adott az M4, mely felvezetést is beszámítva 11 százalékot is meghaladó közönségarányt produkált.

Szerdán a Toplista szintén rossz számokat produkált, de jobbat mint az RTL dráma sorozata és a TV2 vetélkedőjét is legyőzte. Ennek ellenére sem sikerült nyernie a sávját, ugyanis aznap este durván tarolt az Éjjel-Nappal Budapest. A nemrég az RTLII-re átkerült napi sorozat elképesztő, 9 százalékos közönségarányt produkált a fiatalok körében. Csütörtökön a Gyertek át! feljebb csúszott az előző heti mélypontból, de az épphogy 10 százalékot elért közönségaránya ugyan közepesnek nem mondható, de ahhoz elég volt hogy kicsivel megelőzze Kasza Tibor produkcióját.

hirdetés

Pénteken március 15-e miatt az RTL Klub ünnepi műsorrenddel készült, míg a TV2 a szokásos produkcióit tűzte képernyőre. A jó döntés egyértelműen előbbi csatornáé volt, ugyanis a Kincsem című filmmel letarolták az Exatlont, mely így csak közepes teljesítményre volt képes. A tévéadó második filmje is jól ment, a Budapest Noir kétszer annyi 18-49 év közötti nézőt ültetett le a képernyők elé, mint a TV2 vetélkedője.

Szombaton kimagasló eredményekkel búcsúzott A Tanár 2. évada. A sorozat szezonzáró epizódjának majdnem 20 százalékot is elért közönségaránya volt, mely évadrekordnak számít. Ezen kívül 18-49-ben a múlt hét legnézettebb műsora is a Nagy Ervin főszereplésével készült produkció volt. Ilyen befejezés után csodálkoznánk ha az RTL Klub nem rendelné be a széria 3. évadát. A Tanár után a Kavarás című film is tarolt a hét utolsó előtti napján. Vasárnap kora reggel volt a Forma-1 szezonnyitó futama, mely felvezetéssel együtt is kimagasló, 26 százalékos közönségarányt produkált. Este a TV2 filmjei kis mértékben nézettebbek voltak az RTL-énél, így ez volt az egyetlen főműsoridő, amit a héten megnyert az előbbi csatorna. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Cennet: 460 ezer (16,8%), 18-49: 83 ezer (11%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 261 ezer (9,6%), 18-49: 59 ezer (7,9%)

TV2: Tények: 813 ezer (21,9%), 18-49: 186 ezer (16,6%)
RTL: Híradó: 808 ezer (21,9%), 18-49: 218 ezer (19,5%)

TV2: Exatlon Hungary: 657 ezer (15,1%), 18-49: 241 ezer (16,5%)
RTL: Fókusz: 747 ezer (17,7%), 18-49: 280 ezer (20,7%)
RTL: Drága örökösök: 816 ezer (18,1%), 18-49: 269 ezer (17,7%)
RTL: Barátok közt: 737 ezer (18,1%), 18-49: 220 ezer (15,5%)

TV2: Pénzt vagy éveket!: 324 ezer (10,2%), 18-49: 120 ezer (10%)
TV2: Támadás a Fehér Ház ellen (film): 107 ezer (7,9%), 18-49: 51 ezer (9,7%)
RTL: Cápák között: 363 ezer (12,6%), 18-49: 150 ezer (13,5%)
RTL: Isten veled, Magyarország!: 194 ezer (12,8%), 18-49: 57 ezer (9,7%)

Kedd:
TV2: Cennet: 431 ezer (17,7%), 18-49: 55 ezer (8,7%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 247 ezer (10,1%), 18-49: 45 ezer (7,2%)

TV2: Tények: 664 ezer (19,1%), 18-49: 138 ezer (13,8%)
RTL: Híradó: 794 ezer (23%), 18-49: 198 ezer (20%)

M4 Sport: Futball: Juventus – Atlético Madrid (felvezetéssel együtt): 301 ezer (8,2%), 18-49: 148 ezer (11,1%)
TV2: Exatlon Hungary: 618 ezer (14,2%), 18-49: 227 ezer (15,5%)
RTL: Fókusz: 783 ezer (18,9%), 18-49: 278 ezer (21,1%)
RTL: Drága örökösök: 871 ezer (19,6%), 18-49: 288 ezer (19,3%)
RTL: Barátok közt: 766 ezer (18,4%), 18-49: 207 ezer (14,2%)

TV2: Pénzt vagy éveket!: 335 ezer (10,5%), 18-49: 115 ezer (9,3%)
TV2: Columbo (ism.): 114 ezer (7,4%), 18-49: 48 ezer (7,5%)
RTL: Alvilág 1×04: 287 ezer (9,1%), 18-49: 88 ezer (7,2%)
RTL: Házon kívül: 234 ezer (10,3%), 18-49: 65 ezer (7%)
RTL: XXI. Század: 157 ezer (9,4%), 18-49: 53 ezer (7,8%)

Szerda:
TV2: Cennet: 406 ezer (15,2%), 18-49: 58 ezer (8,2%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 263 ezer (9,8%), 18-49: 68 ezer (9,6%)

TV2: Tények: 685 ezer (19,6%), 18-49: 138 ezer (12,9%)
RTL: Híradó: 754 ezer (21,8%), 18-49: 229 ezer (21,5%)

TV2: Exatlon Hungary: 543 ezer (12,8%), 18-49: 182 ezer (12,5%)
RTL: Fókusz: 740 ezer (18,3%), 18-49: 255 ezer (19,7%)
RTL: Drága örökösök: 861 ezer (19,7%), 18-49: 293 ezer (19,5%)
RTL: Barátok közt: 702 ezer (17,4%), 18-49: 203 ezer (14%)

RTLII: Éjjel-Nappal Budapest: 247 ezer (7,4%), 18-49: 111 ezer (9%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 274 ezer (8,7%), 18-49: 97 ezer (8,3%)
TV2: Columbo (ism.): 111 ezer (7,6%), 18-49: 46 ezer (8%)
RTL: Toplista: 353 ezer (11,5%), 18-49: 100 ezer (8,8%)
RTL: Halálos fegyver 3×12: 179 ezer (10,3%), 18-49: 51 ezer (7,4%)

Csütörtök:
TV2: Cennet: 400 ezer (15,9%), 18-49: 44 ezer (6,2%)
RTL: Elif – A szeretet útján: 221 ezer (8,8%), 18-49: 44 ezer (6,2%)

TV2: Tények: 680 ezer (20,2%), 18-49: 131 ezer (13,2%)
RTL: Híradó: 669 ezer (20,1%), 18-49: 167 ezer (17,1%)

TV2: Exatlon Hungary: 578 ezer (13,7%), 18-49: 210 ezer (14,5%)
RTL: Fókusz: 788 ezer (19,9%), 18-49: 255 ezer (19,9%)
RTL: Drága örökösök: 821 ezer (18,9%), 18-49:293 ezer (19,9%)
RTL: Barátok közt: 677 ezer (16,3%), 18-49: 198 ezer (13,2%)

TV2: Pénzt vagy éveket!: 351 ezer (10,6%), 18-49: 122 ezer (9,6%)
TV2: Columbo (ism.): 148 ezer (8,6%), 18-49: 52 ezer (7,3%)
RTL: Gyertek át!: 304 ezer (9,5%), 18-49: 125 ezer (10%)
RTL: Páratlan páros 1×11: 149 ezer (7,3%), 18-49: 69 ezer (8%)

Péntek:
TV2: Tények: 716 ezer (19,1%), 18-49: 145 ezer (12%)
RTL: Híradó: 694 ezer (18,4%), 18-49: 181 ezer (14,8%)

Cool: A mi kis falunk (ism.): 241 ezer (5,6%), 18-49: 119 ezer (7,7%)
TV2: Exatlon Hungary: 545 ezer (12,6%), 18-49: 190 ezer (12,9%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 274 ezer (8,1%), 18-49: 73 ezer (5,4%)
RTL: Fókusz: 661 ezer (16,1%), 18-49: 208 ezer (15,8%)
RTL: Kincsem (film): 757 ezer (17,9%), 18-49: 272 ezer (18,2%)
RTL: Budapest Noir (film): 280 ezer (11,2%), 18-49: 111 ezer (10,4%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal: 293 ezer (9,7%), 18-49: 52 ezer (5,5%)

Duna: SzerencseSzombat: 351 ezer (8,9%), 18-49: 37 ezer (3,1%)
TV2: Tények: 696 ezer (19,4%), 18-49: 128 ezer (12,1%)
RTL: Híradó: 671 ezer (18,5%), 18-49: 156 ezer (14,6%)

Duna: Csak színház és más semmi 4×03: 121 ezer (2,8%), 18-49: 13 ezer (0,9%)
TV2: Minyonok (film): 255 ezer (6%), 18-49: 140 ezer (10%)
RTL: Fókusz Plusz: 527 ezer (12,7%), 18-49: 175 ezer (13,3%)
RTL: A Tanár 2×10: 715 ezer (16,4%), 18-49: 298 ezer (19,7%)

TV2: A múmia visszatér (film): 121 ezer (3,9%), 18-49: 68 ezer (5,5%)
RTL: Kavarás (film): 386 ezer (12,8%), 18-49: 215 ezer (17,8%)

Vasárnap:
M4 Sport: Forma-1 Ausztrál Nagydíj Futam (felvezetéssel együtt): 212 ezer (20,4%), 18-49: 97 ezer (26%)

Duna: Borbás Marcsi szakácskönyve: 183 ezer (6,4%), 18-49: 20 ezer (2,2%)

TV2: Tények: 749 ezer (20,2%), 18-49: 150 ezer (12,5%)
RTL: Híradó: 756 ezer (20,1%), 18-49: 221 ezer (18,1%)

TV2: RAID – A törvény nemében (film): 442 ezer (10,1%), 18-49: 178 ezer (11,3%)
TV2: Parker (film): 211 ezer (7,9%), 18-49: 75 ezer (6,8%)
RTL: Csillagok háborúja 3. (film): 245 ezer (5,8%), 18-49: 146 ezer (9,5%)
RTL: Démonok között (film): 75 ezer (3,5%), 18-49: 35 ezer (3,9%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban